Fontos döntések és komoly szócsaták jellemezték 2023 első közgyűlését

facebook megosztás

Ha egy polgármesternek nincs véleménye a saját előterjesztéséről, akkor nem is polgármester – hangsúlyozta Horváth Jácint a közgyűlési értékelőjében. A Volán veszteségfinanszírozása kapcsán 5 variációt tartalmazott a napirend, a Fidesz-frakció azonban nem fejtette ki a véleményét, hiszen minden opció szavazásánál tartózkodtak a kormánypárti városatyák, leszámítva Radics Bálintot, aki támogatta az ÉVE által is elfogadott, átlagban 18 százalékos drágulást hozó szemelvényt.  

Abban mindenki egyetértett, hogy szakmailag alaposan kidolgozott tervezetet hozott a Volán a város elé, amelyben szerepelnek járatritkítások, ezeket a helyközi buszokkal fogják pótolni. Az öt opció között szerepelt azt is, hogy minden maradjon a régiben, de ehhez mintegy 800 millió forintot kellett volna csatolnia a városvezetésnek. Végül a 18 százalékos emelés mellett döntött a közgyűlés, ami így is mintegy 400 milliójába fog kerülni Nagykanizsának.

– Hozzá kellett nyúlnunk pont ezért a bérlet- és jegyárakhoz. Azt a megoldást választottuk, hogy a jegyárakhoz picit erősebben nyúltunk hozzá, ott 100 forint körüli emelést tettünk meg, hiszen a bérleteknél maradtunk a 10 százalék körüli emelésnél. A legtöbben bérlettel utaznak, így nem terheli meg ez a diákokat vagy akik bérletet vásárolnak. Így a bérletesek bőven infláció alatti emeléssel számolhatnak. Próbáljuk ezzel is arra ösztönözni az embereket, hogy a jegy helyett a bérletet válasszák inkább – hangsúlyozta Horváth Jácint  az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

Érdekesség, hogy Zalaegerszeg 1 milliárd forintos veszteségfinanszírozás mellett döntött. A posták ügyében hosszas viták után született újabb döntés. Több módosító elfogadásával, Balogh Lászlónak újabb ajánlatot kell kérnie a palini, a sánci és a kiskanizsai fiókok újranyitásának költségeiről. Szintén tárgyalási pont lesz Gábris Jácint felvetése, amely egy közös, de csökkentett idejű nyitvatartást szorgalmaz a palini és a kiskanizsai postánál.

– Egyszerre, igaz, hogy csökkentett időben, lehessen megvalósítani a szolgáltatást Kiskanizsán és Palinban. Kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog erre a Posta reagálni, reményem szerint, ha erre egy olyan összeget tudnak beállítani, ami támogatható, akkor ezzel nyilván élni kell. Bár hozzáteszem, még mindig furcsállom azt, hogy egy ilyen szolgáltatást az önkormányzatoknak kell kigazdálkodnia – emelte ki Gábris Jácint  az ÉVE önkormányzati képviselője.

A Posta-ügy kapcsán készült bővebb interjút ma este, Napi Kanizsa című műsorunkban láthatják. Politikától mentes, de szintén fontos döntés volt a csütörtöki ülésen, hogy Nagykanizsa csatlakozott a Lakossági LED-csere programhoz, amelyben minden helyi lakos, május 1. és 31. között pályázhat az otthoni izzók kicserélésre. Ezt a szemelvényt 14 igennel fogadták el a felek, csak Szabó Szilárd tartózkodott.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.