Gazdasági alapokra helyezve lehet sikeresebb a kanizsai kézilabda

facebook megosztás

Gazdasági társaság veszi át a Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabdacsapatának irányítását. A döntés meghozatala alapfeltétele annak, hogy az NB II. Nyugati csoportjának listavezetője adott esetben felsőbb osztályba lépjen.

A kanizsai férfi kézilabdacsapat az előző két szezonban megnyerte a harmadosztály nyugati divízióját és jó esély van arra, hogy tavasszal ismét bajnoki címet ünnepelhet. Amennyiben egyenes ágon vagy osztályozón sikerül feljebb jutnia Csalló Ádám együttesének, akkor külön licencet kell kérvényeznie az egyesületnek az NB I/B-ben való induláshoz, azonban akadnak további feltételek is. A gazdasági társaság vezetését Musits Róbert, helyi vállalkozó látja el a jövőben, aki egyben a nemrég létrehozott támogatói klub elnöke.

– Amikor ezek a döntések megszületnek, akkor ezt követően elindul a klasszikus cégbírósági bejegyzés. Az biztos, hogy ezt a következő hetekben meg kell tenni, hiszen április 30-ával van egy olyan fontos határidő, amikor is licencjogot kell szerezni, illetve be kell nyújtani az ezirányú kérelmet a Magyar Kézilabda Szövetség felé. Ezt már annak a gazdasági társaságnak kell megtenni, amely szeretné működtetni azt a felnőtt csapatot, amely várományosa egy NB I/B-s részvételnek – mondta el Musits Róbert, a Tungsram SE Nagykanizsa Támogatói Klub elnöke.

A gazdasági társaság alá fog tartozni a férfi és a női csapat, az utánpótlás marad az egyesület kezében, amely a konzorciumban is részt vállal. Farkas Tibor, klubelnök stábunknak elárulta, strukturális változását nem hoz az új működési forma, viszont, ha az anyagiak engedik, megteremtődik a lehetősége annak, hogy ismét másodosztályú csapata legyen Nagykanizsának.

–  Az egyesületnél változások nem lesznek, maga a gazdasági társaságnak lesz majd egy neve és egy teljesen más vezetése lesz és nem az egyesület. Egy feltétele van ennek az egésznek, ez az, hogy az egyesületnek tagjának kell lenni a gazdasági társaságnak. Így a gazdasági társaság vezetését elvállalta Musits Róbert  – hangsúlyozta Farkas Tibor, a Tungsram SE Nagykanizsa elnöke.

Musits Róbert jelezte, hogy a támogatói klub – amelynek célja az utánpótlás körülményeinek javítása – folyamatosan várja a kanizsai sportbarátok támogatását. A kézilabdázók februárban kezdik meg a tavaszi szezont az NB II-es bajnokságokban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.