Háborús hős is bekerült a kanizsai értéktárba

facebook megosztás

 

Bekerült a városi értéktárba Vitéz Szabadi (más források szerint Szabady) Béla életműve. A nagykanizsai katona Kárpátalja visszavételénél veszítette életét nem sokkal a II. világháborút megelőzően.

Az egykori katonatiszt 1939-ben, huszonöt évesen önkéntesen jelentkezett a hadseregbe és Kiskolon községnél, egy magaslat bevételénél halt hősi halált április 2-án, miközben több társát is megmentette. Polay József tudta, hogy nagybátyja harcolt a csatában, ám rokona harci cselekedetéről már csak felnőttként szerzett tudomást, amikor ugyanannál a cégnél kezdett el dolgozni, ahol felmenője.

– Amikor elkezdtem dolgozni érettségi után az OTP-ben, akkor az OTP akkori igazgatóhelyettese, Pongrácz József úr azt mondta, hogy „itt fogsz ülni, adok egy régi széket, tudod ki ült benne? A nagybátyád”. Akkor még angol-magyar bank volt, itt dolgozott a bankban, és innét vitték el a pesti központba. Ilyen emlékek is kötnek engem a nagybátyámhoz –  nyilatkozta Polay József, Szabadi Béla unokaöccse.

A háborús hős dísztemetést és kiemelt sírhelyet kapott a Tripammer utcai köztemetőben, ám a szocializmus idején nem lehetett ezekről a cselekedetekről nyíltan beszélni, így a nevét némileg elfelejtette a kanizsai közélet. Huszár András évek óta foglalkozik a kitüntetett katonák életművének ápolásával, így fontosnak érezte, hogy kezdeményezése nyomán Szabadi Béla is bekerüljön a helyi értéktárba.

–Mondják sokan, hogy ők elfelejtett hősök, egyetértek én is ezzel a megállapítással. Ezért azt gondolom, hogy a mi dolgunk, erkölcsi kötelességünk az, hogy ezeket a hősöket, hőstetteket újra bemutassuk, így helyi szinten a szülővárosunkban és kisebb településeken, utána pedig ráirányítani az országos figyelmet. Azt gondolom, hogy egy helyi értéktár, majd egy megyei értéktárba kerülés egy nagyon komoly lépés, ami efelé mutat – emelte ki Huszár András amatőr történelemkutató.

Szabadi Béla magatartása miatt két hónappal az eleste után posztumusz megkapta a legénységi állományú honvédek számára adható legmagasabb fokú kitüntetést, a Magyar Arany Vitézségi Érmet, amelyet alig 40 katona érdemelt ki 1939 és 1945 között.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.