Iharoson tartottak előadást a Hazajáró turisztikai magazinműsor tagjai
A Prima Primissima közönségdíjas stáb mesélt a Kárpát-medence különböző tájain szerzett élményeiről, a túrák nehézségeiről és szépségeiről az érdeklődőknek.
Helyi fellépők hagyományőrző műsorával ünnepelték Iharosban a magyar kultúra napját. Az est során a helyiek megismerkedhettek a Hazajáró kulisszatitkaival. Mint azt Kenyeres Oszkár elmondta, nagy öröm számukra, mikor személyesen is találkoznak a műsor nézőivel, de a Covid óta lényegesen kevesebb közönségtalálkozóra hívják őket az országban.
– Nekünk ez óriási lehetőség, hogy személyesen találkozhassunk azokkal az emberekkel, akik nézik és szeretik a Hazajárót. Így szinte a Hazajáró mellett, van egy másik hazajárás is. Csak itt nem a határon túli területeket járjuk, hanem a szűk pátriánkat, a kis csonka hont – nyilatkozta Kenyeres Oszkár a Hazajáró tagja.
A műsor bemutatja az Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken vagy éppen Őrvidéken élők mindennapjait, és a térség nevezetességeit. Jakab Sándorék korábban is természetjáró emberek voltak, de a forgatások során azért őket is érték váratlan szituációk.
– Hozzá voltunk szokva a mostohább körülményekhez is, de azért tényleg voltak extrém esetek. Mindig elmondjuk, mi fapados, bakancsos túrázók vagyunk, tehát legyen csak egy sarok, mi elalszunk ott is. De a Tátrában például kint aludtunk mínusz 7-8 fokban, hóviharban, beázott sátorban, s átázik ilyenkor a bakancs is…Napokig keresztül vagyunk ilyen kint, s nem olyanok a körülmények, mint ahogy szerettük volna, de ehhez hozzá tartozik a turistasorshoz. Ez a lelket is nemesíti, nem csak a testet edzi – hangsúlyozta Jakab Sándor a Hazajáró tagja.
A jövőbeli terveik kapcsán a Hazajáró készítői elmondták, nem zárkóznak el attól, hogy a 26 perces műsorban bemutassák a mai magyar területek látványosságait.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.
Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja
2023. jún. 1. 10:40Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén.
A kanizsai olvasóknak is mesélt új kötetéről Bíró Szabolcs
2023. máj. 31. 19:51A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói. Az író eddigi műveiről, filozófiájáról és jövőbeli terveiről is beszámolt a kanizsai publikumnak.
Nagykanizsán csendültek fel a Csík Zenekar legismertebb dalai
2023. máj. 31. 19:39A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs popslágerek feldolgozásai.
Ismét megnyitott a Ludvig Nemzetközi Művésztelep
2023. máj. 31. 19:2734 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen. A vasárnapi megnyitón már 31. alkalommal köszöntötték a vendégeket, művészeket és művészetkedvelőket Kendlimajorban. A két héten át tartó programon ezúttal is lesznek a nagyközönségnek szánt nyitott események.
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban
2023. máj. 31. 19:22Az országosan is egyedülálló csoport a Péterfy-tagintézményben működött a most futó tanévben. A tárlatot kedden nyitották meg a művelődési központban.