Ismét küzdősportos gálára készülnek Kanizsán

2023. jan. 24.

Ha minden a tervek szerint alakul, a dél-zalai város ismét nagyszabású küzdősport gálának adhat otthont február 25-én, szombaton, s a tervezett helyszín a Cserháti-csarnok lehet, tudtuk meg Horváth Ferenc EFL-elnöktől.

Mint azt a Nagykanizsán sorra került tájékoztatóból megtudtuk, hazai szinten is első alkalommal kerülhet megrendezésre a King of the ring pro-gála küzdősportos programja, melynek keretében jó néhány küzdősporti ágban, mindkét nem részéről és több korosztályban is köszönthetnek ringbe lépő sportolókat a szurkolók.


Horváth Ferenc hangsúlyozta, ezúttal is nívós küzdősportos eseményt szeretnének elhozni Nagykanizsára

Fotó: PL

A nemzetközi profi küzdősport gála égisze alatt, miként azt Horváth Ferenc is hangsúlyozta, lesz például úgymond király kategóriás, vagyis nehézsúlyú férfi K-1 magyar bajnoki címmérkőzés a WFL szervezet övéért, 71 kg-ban az osztrák vonal WPC profi nemzetközi K-1 - szintén - címmeccse, 67 kg-os női WFL combat full vb-címmeccs, illetve egy nehézsúlyú nemzetközi négyes torna az IMBF nemzetközi bajnoki övéért. Ráadásul a küzdősportos utánpótlás sem marad összecsapások nélkül, így a jövő reménységei 67 kg-os kadet korosztályában is mérkőzhetnek a WFL hazai bajnoki címéért a délutáni, illetve esti órák alkalmával február 25-én, Nagykanizsán a résztvevők.

P.L.