Jó sorozatban
Idegenben is nyert a Nagykanizsai Futsal Club együttese, így tovább szilárdította helyét a hatodik pozíciójában az NB II Nyugati csoportjában a kanizsai együttes.
Kisép Futsal Szigetszentmiklós (11.) – Nagykanizsai Futsal Club (6.) 2-3 (1-1)
NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 16. forduló. Szigetszentmiklós, 50 néző. Vezette: Deme R. (tamási, Antal M.). G.: Nagy R. (4.), Tősér (28.), illetve Millei (9., 40.), Novák (33.)
NFC: Szőke R. - Kollár, Schuller, Szőke Á., Millei. Csere: Szabó Á. (kapus), Füzesi, Horváth E., Fujsz R., Novák, Szakmeiszter J.
Azért is volt fontos a találkozó a kanizsai futsalosok számára, mert eddigi szereplésüket tekintve a felsőházi rájátszás mind közelebb kerül hozzájuk - a múlt év végi jó sorozatuknak is köszönhetően. A tabella alsó régiójában tanyázó szentmiklósiak azonban nem könnyítették meg a dél-zalaiak dolgát, végig jól tartották magukat. A győzelmet végül meg tudta szerezni az NFC, Millei Bálint meccsen elért második találata az utolsó pillanatokban azt jelentette, hogy a Kanizsa győzött és 16. fordulót követően immár kilenc pont az előnye a hetedik – ugyanakkor egy találkozóval még kevesebbet játszott - Dunaújváros előtt.
P.L.
A rovat további hírei: Sport
Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen
2023. okt. 2. 21:28A Mad Dogs-Viadukt SE Futsal NB II-es együttesének korábbi kanizsai látogatásaikor nem volt szűkében rúgott góljainak, ezúttal azonban a Nagykanizsai Futsal Club lelkes, odaadó, helyenként önfeláldozó játékának is köszönhetően 1-0-ra győzött a fővárosiak ellen.
Vereség és elszállt célok
2023. okt. 2. 15:56Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
2023. okt. 2. 10:40Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
2023. okt. 1. 15:48A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.