Jövő héten kezdik el a fenyőhulladék elszállítását

facebook megosztás

Január 9-én kezdi el gyűjteni a kidobott karácsonyfákat a Viridis-Pannonia Kft. A cég az ünnepeket követő időszakban több héten keresztül gondoskodik a fenyőhulladék utcáról való felszámolásáról.

A néphagyomány szerint a karácsonyfákat január 6-án, vízkereszt napján kell lebontani, hiszen ezzel a nappal ér véget a karácsonyi és újévi időszak, ám számos kidobott fenyőt találunk már ma is Nagykanizsán. A kukák mellé elhelyezett tűleveleseket idén is a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft szállítja el. A családiházas körzetben élők már kézhez kapták a szállítási naptárt arról, hogy a cég munkatársai mikor járnak a környékükön. 

– Két alkalom van feltüntetve jövő hét és az azt követő hét a fenyőhulladéknak a begyűjtésére. Kérjük őket, hogy ezt a két hetet próbálják meg betartani lehetőség szerint. Ettől függetlenül, hogyha később rakják ki a fenyőhulladékot, akkor is el fogjuk szállítani. A jövő héten csak fenyőt fogunk gyűjteni a családiházas övezetekben. Az azt követő héten a fenyőhulladék és a zöldhulladék is gyűjtésre kerül. – mondta el Császár András, a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. logisztikai vezetője.

A cégnél figyelmet fordítanak azokra is, akik vízkereszt után még hetekig tartják otthon a karácsonyfát, és alkalmanként indítanak járatokat a hulladék eltüntetésére. Császár András felhívja a lakosság figyelmét, hogy nem kell megijednie senkinek akkor, ha a fa náluk maradt és elment a zöldhulladékot szállító autó, mivel több járművel dolgoznak a következő időszakban.

– A társasházas övezetekben heti két alkalommal fogunk külön gyűjtőjáratot indítani az elkövetkező két hétben. Az a tapasztalatunk, hogy a vízkereszt utáni két hétben a lakosság 90 százaléka megválik a fenyőhulladéktól. Éves szinten 50 tonnát gyűjtünk, bő 40-45 tonnát össze fogunk szedni a következő két hétben. – tette hozzá Császár András.

A fenyőhulladék a vállalat palini telephelyére kerül, ahol egy részét komposztálásra, másik felét pedig erőművi égetésre használják fel.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.