Kulcsemberek is távoztak a dobogóért harcoló nagykanizsai csapattól

facebook megosztás

Hat játékos távozott az FC Nagykanizsától decemberben. Gombos Zsolt együttese jelentős átalakuláson ment át a nyáron, és egy bő, 24 fős kerettel vágott neki az NB III. küzdelmeinek. A vezetésnek azonban a gazdasági válság hatásai miatt csökkentenie kellett a létszámot, így három olyan focista is távozott, akik aktív szerepet vállaltak a harmadik helyen telelő együttes sikereiben.  

Ma volt stúdiónk vendége Lánczos Attila. A dél-zalaiak ügyvezetője elmondta: már nyáron tervben volt, hogy azoknak a játékosoknak, akik kevés szerepet kapnak, távozniuk kell a csapattól, így Kovács Zoltán és Szökrönyös Zoltán eligazolása e koncepcióhoz tartozott, míg Bagó Benedek kölcsönbe kerül egy megye I-es csapathoz. A vártnál kisebb önkormányzati támogatás és a gazdasági válság hatásai azonban azt követelték, hogy a kezdők közül is elköszönjenek három futballistától. A vezetők végül Aszalos Richárd, Pleszkán Tibor és Hajagos Tamás szerződését bontották fel. Érkezők leginkább a fiatal szabálynak megfelelő, tehát az U19-es korosztályhoz tartozó játékosok lehetnek. A csapat első felkészülési találkozóját holnap játssza, az NB II-ben szereplő Mosonmagyaróvár ellen, idegenben. A Lánczos Attilával készült teljes beszélgetést Szertár című Youtube-csatornánkon tekinthetik meg.

– Az önkormányzatok kivonulásával egy olyan helyzet teremtődik, amit meg kell oldani. Mindenki másként reagálja le. Hallottunk olyat is, aki általános kétharmados fizetést állított be, játékosokat küldtek el, nem fizetnek prémiumot, étkezést. De az NB III-as költségvetésnek – ez szerintem minden csapatnál igaz – a 90 százaléka a közvetlen versenyeztetésnek a költsége, amit ki kell fizetni, ha tetszik, ha nem. Vannak olyan szolgáltatások, amelyek extrák akár…akár a tv, de ez nem ölt akkora mértéket, hogy az most megoldaná ezeket a hiányokat, problémákat –mondta el stábunknak Lánczos Attila, az FC Nagykanizsa ügyvezető igazgatója.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.