Már Kaposváron is pénzügyi élményórákkal várják a 7-12. évfolyamos diákcsoportokat

facebook megosztás

A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben tovább bővítette országos Bázisiskola Programját. A korábbi hat helyett már kilenc helyszínen, kibővült témaválasztékkal, kihelyezett tanóra lehetőségekkel, öt bázisiskolában pedig pénzügyi kalandjátékkal is várják a 7-12. évfolyamos diákokat és pedagógusaikat.

A Pénziránytű Bázisiskola Program fő célja, hogy a diákok lakhelyéhez közel is lehetőséget teremtsen a mindennapi pénzügyi tudáshoz szükséges ismeretek elsajátítására. A Bázisiskolák igényesen felszerelt Pénzügyi Tudás Otthona tantermeiben a Pénziránytű Alapítvány által felkészített pedagógusok tartanak ingyenes pénzügyi élményfoglalkozásokat.

Kibővült témaválaszték már országszerte kilenc helyszínen

A tavalyi tanévben több mint 3700 diák vett részt a Pénziránytű Bázisiskolák 180 gyakorlatias foglalkozásán. Ebben a tanévben pedig - a korábbi hat helyett - már országszerte kilenc helyszínen, - Debrecen, Dunaújváros, Győr, Kisújszállás, Szeged és Veszprém mellett Budán, Pesten és Kaposváron is pénzügyi élményórák várják a 7-12. évfolyamos diákcsoportokat.

A korábban elérhető korszerű pénzkezelés és pénzügyi tervezés, költségvetés témakörök mellett a 2022/2023-as tanévtől a pénzügyi intézmények és tőzsde világába is betekintést nyerhetnek a tanulók. Kihelyezett matematika, földrajz, állampolgári ismeretek vagy technika és tervezés tanórákra is lehetőséget nyújtanak a korosztályonként differenciált pénzügyi élményfoglalkozások.

Az országos program keretében a pénzügyi nevelés iránt nyitott pedagógusok ebben a tanévben is ingyenesen vehetnek részt az Alapítvány Oktatási Hivatal (OH) és Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. (IKK) által akkreditált, „Új lehetőségek a pénzügyi nevelésben” című 40 órás blended képzésein.

MoneyTours kalandjáték

2023 januártól öt bázisiskolában – Dunaújváros, Győr, Kisújszállás, Pest és Szeged helyszíneken- a MoneyTours pénzügyi kalandjáték fejtörői teszik még izgalmasabbá a pénzügyi nevelést. A játékban résztvevő csapatoknak egy osztálykirándulást kell megtervezniük. A kalandjáték állomásai segítségével a tervezés szempontjait látják át a fiatalok. A MoneyTours szórakoztató kihívásain keresztül a tanulás így élménnyé válik.

A bázisiskolák elérhetőségéről, a korosztályonként választható foglalkozásokról és a kihelyezett tanórai lehetőségekről további információ a Pénziránytű Alapítvány honlapján is elérhető: https://penziranytu.hu/bazisiskolak

Forrás: penziranytu.hu

(Borítókép: Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum Pénziránytű Bázisiskola)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.