Murakeresztúron is megünnepelték Micimackó világnapját

facebook megosztás

Január 18-án volt Micimackó nemzetközi világnapja. A murakeresztúri diákok és pedagógusok közös szerevésében egy kiállítást rendeztek az 1926-ban megalkotott medvebocsnak, akiről a regények és filmek mellett rengeteg játék, és egyéb tárgy készült az elmúlt évtizedekben

.A murakeresztúri általános iskolában hagyománynak számít, hogy a diákönkormányzat szervezésében nemcsak a közismert világnapokat ünneplik meg, hanem olyanokat is amiket kevesen tartanak számon. Tavaly a látás világnapjáról, a pingvintudatosság és a medvék világnapjáról is megemlékeztek, idén Milne regényhősének megünneplésén volt a sor.

– Most pedig megtaláltuk a Micimackó világnapját. Micimackó világnapján kívül a mai napon a hóemberek világnapja is van, de őket most sajnos most nem tudjuk megünnepelni. Gondoltunk egy olyat a diákönkormányzattal, hogy kiállítást szervezünk Micimackónak. Nagyon sok rajongója van és a gyerekek is nagyon szeretik, és szívesen vettek rész a kiállítás szervezésben – mondta el Sántáné Balogh Mária a Zrínyi Miklós Általános Iskola gyógypedagógus.

Pedagógusok, diákok, szülők, sőt még az óvodások is lelkesen gyűjtöttek össze Micimackóval kapcsolatos tárgyakat, figurákat a többnapos kiállításra.

– Ez a Micimackós világnap egy ilyen lázas készülődés volt, napokkal előtte az iskolába, és mindenki keresgélt otthon, hát úgy ahogy mi is. Nekem két fiam van, a kisebbik ő ötödikes, de a nagyobbik ő már 17 éves elmúlott, de amikor ő picike volt, hát akkor nem volt még ennyi mesecsatorna, mint most, hogy az ember bekapcsolja tévét és akkor tömkelege tárul elénk. És akkor DVD meséket néztünk, megszereztem neki a mi régi meséinket is és ő nagyon szerette a Micimackót, tehát nálunk még otthon, a mai napig őrzöm a Micimackós DVD-ket – jegyezte meg Novák Henriett a Zrínyi Miklós Általános Iskola tanára.

Ma már egyre kevesebben ismerik a legendás medvebocsot, ezért is tartják fontosnak a megemlékezést, de vannak, akik a mai napig nem felejtik el a rajzfilmfigurát és tárgyakat is őriznek róla, amit ilyenkor szívesen megmutatnak másoknak is.

–Régebben szerettem nagyon nézni, meg ma is hoztam tárgyakat erre a kiállításra. Hoztam egy plüssmacit, egy párnát és egy Micimackós tálat – árulta el Kovács Nóra a Zrínyi  Miklós Általános Iskola tanulója.

Idén még több jeles napot terveznek az iskolában megtartani, a listán szerepel az alvás, a rendőrök és a zene világnapja is.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.