Oltárszenteléssel és filmvetítéssel emlékeztek a szepetnekiek a boldoggá avatott orvosra

Oltárszentelést és a Batthyány-Strattmann László életét bemutató dokumentumfilm premier előtti bemutatóját tartották szombaton Szepetneken. A szegények orvosaként ismerté vált arisztokratát, Szent II. János Pál pápa 2003. március 23-án avatta boldoggá.

Az oltárszentelési szentmisét Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi püspök mutatta be, majd Batthyány-Strattmann László leszármazottjainak körében ismertették a nemrégiben készült filmet. Heiter Róbert Gottfried, Szepetnek plébánosa úgy véli, a helyi közösség a mai napig hálával tartozik a Batthyány családnak.

– A mai napon kerül sor szepetneki plébánia templom új mellékoltárának a felszentelésére. Lévén Batthyány-plébánia vagyunk, hiszen 1711-től már nagyjából a Batthyány család gondoskodása mellett alapítják újra az amúgy lassan 1000 éves Szent István Plébániát, és az akkor felépülő templom, nyilván az akkor kapott felszerelési tárgyai, mellékoltárait, főoltárát őrizve és hálásan gondolva a Batthyány családra élt a mai napig – mondta el Heiter Róbert Gottfried, Szepetnek plébánosa.

A Magyar Batthyány Alapítvány célja, hogy minél több emberrel megismertessék a boldoggá avatott szemorvos életét és szerepét. Ahogy azt az előadásokon rendre kihangsúlyozzák: az istenhit és a családja nagyon fontos volt neki, az orvosi szolgálat mellett.

– Január 22-dikén lesz Boldog Batthyány-Strattmann Lászlónak a mennybemenetelének az ünnepe, és ebben az évben 2023. március 23-dikán van a boldoggá avatásának a 20. évfordulója. Mi a tavalyi évben egy dokumentumfilmet készítettünk, mint Magyar Batthyány Alapítvány, és ezt szeretnénk bemutatni Szepetneken, holnapután pedig Szombathelyen – nyilatkozta Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke.

Az Orvosok Hercege - Boldog Batthány-Strattman László című filmben bemutatják a kórházépítő szemorvos életét különböző helyszíneken, az eltérő állomásokat dédunokája, Batthyány Boldizsár tárja az érdeklődők elé.

– Ha megkérdezik tőlem, hogy mit jelent a dédapám vagy az ő öröksége, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy egy óriási büszkeség, de egyben egy felelősség is. Szerintem ez a filmben, mind a kettő meglátszódik vagy szerepet kap, mert büszke vagyok arra, hogy ezt a filmet elkészíthettük és azt a felelősséget, amit az ő örökségével kaptam, hogy az ő örökségét népszerűsítsük és bemutassuk az embereknek, tehát ennek a felelősségnek is nem teljes mértékben, de ezzel eleget tettünk – emelte ki Batthyány Boldizsár.

Nagy volt az érdeklődés a településen, amit a teljesen megtelt templom is igazolt. A napot egy vacsorával és bállal zárták az iskolában, amelynek bevételét a templom sekrestyéjének felújítására ajánlották fel.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)