Petőfi művészetét érdekes aspektusból vizsgáló előadást láthatott a kanizsai közönség

facebook megosztás

Petőfi Sándor sorsa és a világszabadság címmel tartott előadást hétfőn délután a HSMK-ban Szántai Lajos. A műveltségkutató értekezéséből a jelenlévők számos érdekességet tudhattak meg a költő életpályájáról és alkotói folyamatáról.

Az előadó hosszú évek óta foglalkozik Petőfi munkásságával, amely világszinten is egyedülállónak számít a kultúra történetében, mivel a költő rövid pályafutása során több mint 1000 verset írt. Szántai Lajos szerint azonban a poéta műveinek különlegességét az adja, hogy forradalmi alkotásaiban egy olyan témával, a világszabadsággal foglalkozik, amely a jelenkorban is kimagaslóan fontos.

– A népeknek a szabadsága, a népeknek az önrendelkezési joga, az, hogy a népek megmaradhassanak népek, az a XXI. században, pont a jelenidőben éleződött ki. Tehát most, hogyha a népek nem tudják kezükbe venni saját sorsukat, akkor ez a globalizációs folyamat, amelynek működését általában lehet érzékelni és meg lehet tapasztalni, ki tudja mit hoz. Éppen Petőfi Sándor mondja, hogy „Ébredj hazám, mert ha most nem ébredsz, Soha többé nem lesz ébredésed!” Ez most a Föld lakosságára vonatkozik – hangsúlyozta  Szántai Lajos műveltségkutató.

Petőfi életével kapcsolatban számos tényt dokumentáltak, ám vannak olyan források, amelyek a születése időpontját és helyszínét is vitatják, mivel 1823. január 1-én Kiskőrösön anyakönyvezték, de valószínűleg korábban jött a világra. Hasonló misztérium övezi a költő eltűnésének és halálának pontos idejét.

– Az osztrák titkos rendőrségnek az elfogatóparancsa Petőfi Sándor ellen az 1850-es évek közepéig érvényben volt. Hogy ez miért érdekes? Ez azért érdekes dolog, mert amikor Heite tábornok a csata után egy vézna, sovány, vastag körszakállat viselő holttestre rámutatott, hogy lehet, hogy ő volt Petőfi Sándor, ezt sokan cáfolták, hogy Petőfi soha nem viselt vastag körszakált – tette hozzá Szántai Lajos. 

A műveltségkutató előadása a Petőfi Klub szervezésében valósult meg a nagykanizsai művelődési házban. 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.