Szombaton újra pattog a labda az öregfiúk Kustán Kupáján

facebook megosztás

A Tungsram-sportcsarnok szombaton újra benépesülhet, hiszen akkor rendezik a IX. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Teremlabdarúgó Tornát, melyre tíz csapat nevezését fogadhatták a szervezők.


Látványos szórólappal csábítják a szervezők az érdeklődőket a kanizsai öregfiúk teremfoci tornára

Ami a Tungi-csarnokban a szombati konkrét programot illeti, a két ötös csoport mérkőzései 9 órától indulnak, tudtuk meg a szervező Lőrincz Lászlótól. A torna immár jó ideje nemzetközi, hiszen a szlovéniai Lendváról, valamint a horvátországi Kaproncáról is érkezik egy-egy résztvevő csapat. A csoportmeccseket követően a Vigaszkupa helyosztóit 16 órától, míg a bronzmeccs 17, a finálé pedig 17.30 órakor kezdik a kiírás szerint. A tavalyi győztes Rédics legénysége is ott van az indulók sorában, mint ahogy a hetedik kiírás nyertese – 2019 decemberéből -, a KMN Torcida Lendava sem hagyhatja ki a kupa küzdelmeit.


A Kustán Kupa döntőjének két résztvevője tavaly is örömmel állt össze a finálé után egy képre

Fotó: PL

Az öregfiúk versengés csoportbeosztása az alábbiak szerint alakul, A-csoport: Tip-Top, Almalé, KMN Torcida Lendava (szlovéniai), Blackburry, Istiván Autó, míg a B jelű formációt a Mu-Vill, Puncs-Znet, Rédics, NK Starigrad Koprivnica (horvát), Kustán és Társai kvartett alkotja.

Érdekesség, hogy a kupa az utóbbi esztendők alatt sorrendben már a harmadik helyszínt tesztelheti az idei játéknapja alkalmából, hiszen 2019 végén a Zsigmondy-csarnokban, 2022 februárjában az Olajbányász-sportcsarnokban, ezúttal pedig, mint azt fentebb írtuk, a Tungsram-sportcsarnokban rendezhetik meg a rangos viadalt.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.