A fecskefarkú pillangó lett az év lepkéje
Először választották meg az év lepkéjét, amely a fecskefarkú pillangó lett. A kezdeményezéssel a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) lepkevédelmi szakosztálya.
A fecskefarkú pillangó közönségszavazás alapján nyerte el a címet - olvasható az MME közleményében.
A Magyarországon élő négy pillangófaj közül az egyik legelterjedtebb a fecskefarkú pillangó (Papilio machaon). A világon máshol is sokfelé megtalálható ez a faj, például Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, valamint Észak-Afrika egy kis részén. Jellegzetes mintázata jól ismert, kevésbé tudott azonban, hogy a szárnyán látható pirosas folt és a két faroknyúlvány, amelyekről a nevét is kapta, a lepke fejét és csápjait hivatottak utánozni. Az egyébként védtelen állat ilyen módon igyekszik elterelni az őt fogyasztó madarak figyelmét létfontosságú szerveiről, így adott esetben képes lehet egy madártámadást is túlélni.
A fajjal kapcsolatos további érdekességek közé tartozik a hilltop-jelenség, vagyis a dombtetőzés. Ez arra utal, hogy a lepkék egy-egy kiemelkedés, domb, hegy vagy halom tetején gyülekeznek, és így próbálnak párt keresni maguknak. A hímek meglehetősen agresszíven védik az általuk elfoglalt területeket, és az arra tévedő más hímeket heves légi csatával üldözik el a helyszínről.
A másik érdekesség az ilyen fajokra nem jellemző harciasság, a hernyó védekező magatartása. A küllemét tekintve élete kezdetén a madárürülékre emlékeztető hernyó mintázata később feltűnővé válik, ilyenkor az őt érő támadások ellen úgy védekezik, hogy egy villás, kígyónyelvre emlékeztető narancsszínű nyúlványt lök ki a feje mögül. Ezek a falánk hernyók elszaporodásuk esetén komoly mezőgazdasági kárt is képesek lennének okozni, azonban erre Magyarországon még nem volt példa.
A fecskefarkú pillangók erős illatú, élénk színű, nektárdús növényekre szállnak, ilyen a nebáncsvirág, a petúnia, a rézvirág, a levendula vagy a hibiszkusz. Hernyó állapotában pedig előszeretettel fogyasztja a kapor, a sárgarépa és petrezselyem leveleit.
MTI
(Borítókép: Keszthelyi Televízió/youtube.com)
A rovat további hírei: Színes
Klasszikus mesét mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 2. 17:10A Csizmás Kandúr zenés mesejátékot tekinthették meg a Bolyai-iskola diákjai a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Az előadáson a Hahota Gyermek Színház színészei csaknem 120 kisiskolást nevettetek meg.
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét egy elemzés szerint
2023. jún. 2. 13:00Minden ötödik válaszadó azért iszik koffeinmentes kávét, mert napszaktól függetlenül bármikor fogyaszthatja, míg 13 százalékuk a kávézáshoz, mint szertartáshoz ragaszkodik, miközben nincs szüksége koffeinre.
Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
2023. jún. 1. 13:00A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek.
A városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden
2023. jún. 1. 09:252021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.
Bodzaszörp és gombás nokedli
2023. máj. 31. 15:33A kiskanizsai Pintér Ferenc elmondhatja magáról, hogy úgy ismeri a környékbeli erdőket, mint a tenyerét. Évek óta járja az erdőt hol bodzavirág, hol pedig gomba után kutatva. A bodzavirágot is az erdő belsejében gyűjti, távol a járművek által keletkezett portól és kipufogógáztól. Csak a magasra nyúló bokrokról szedjük le a szép, illatos virág-tányérokat – javasolja.
Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
2023. máj. 31. 12:38A kullancsok mindig készek a vérszívásra, és a fertőzött egyedek veszélyes betegségeket terjeszthetnek. Lehetőség szerint előzzük meg a találkozást!
Fecskeles címmel indít lakossági madárszámlálási akciót az MME
2023. máj. 30. 10:40Fecskeles címmel indít újabb lakossági madárszámlálási akciót a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely a TermészetLesen program következő állomása.