A méhészet lehet a válság által egyik leginkább sújtott ágazat

facebook megosztás

A Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület vezetője szerint, a minőségi magyar méz helyett sokan választják az olcsó, külföldi utánzatokat, a hazai termékeket pedig így csak jóval kevesebbért tudják eladni, mint ahogy az a termelőknek megérné. 

Évtizedek óta nem volt olyan jó éve a méhészeknek, mint tavaly – árulta el Somogyi Gyula. Hiába lett azonban mennyiségében és minőségében is megfelelő az akácméz, a méhészek fő bevételi forrásának egyre inkább csökken a népszerűsége.

– Folyamatosan áramlik be országunkba a mindenféle minőségű vegyes, vagy akácméz különböző országokból. Nagyrészük Kínából, Ukrajnán átutaztatva. Most már egyre több jön Lengyelországba is, egész Európát elárasztották ezek a mézek. Gyakorlatilag 500 forintért behozzák Kínából ezt a méznek nevezett kotyvalékot, és ehhez hozzákeverik azt a nagyon kevés magyar mézet – tájékoztatta stábunkat Somogyi Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke.

A méz ára – szinte minden mással ellentétben – nem nőtt az inflációval, sőt, gyakorlatilag 40 százalékkal olcsóbban vásárolnák fel a méhészek termékeit.  

– A boltokban, ha megnézem az árakat gyakorlatilag a mézárak úgy nem emelkedtek drasztikusan, viszont, amit említettem, a felvásárlási árak azok hatalmasat csökkentek, gyakorlatilag most sem veszik tőlünk a mézet, azt mondják, az új mézig nem is veszik. De sajnos kiéheztetik a méhészeket, vannak olyan méhészek, akiknek mégis oda kell, hogy adják, mert hát nem tudnak megélni. Ha ez így megy tovább, Magyarországon nem lesznek méhek, nem lesznek méhészek –tette hozzá Somogyi Gyula.

A méhészek dolgát az még tovább nehezíti, hogy elengedhetetlen az állatok etetéséhez szükséges cukor nagy tételű megvásárlása, ami a jelenlegi árakon mérve hatalmas kiadás. A kanizsai egyesület elnöke szerint próbálják a közös cukorbeszerzési árral és szakmai előadásokkal segíteni a tagokat, hogy sikeresen át tudják vészelni ezt a nehéz időszakot.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.