Csaknem tízezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

facebook megosztás

Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése szerint.     

Az MME közleménye szerint az MME idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez.    

A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen 9 975 erdei fülesbagoly telelt.    

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok.    

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma. A Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban. Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna.    

Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát - áll a közleményben.

MTI

(Borítókép: Erdei fülesbagoly (Asio otus) téli gyülekező helyen/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.