ESCO-val vagy ESCO nélkül? Egyébként a Vízművet most ki vezeti?
A címben idézett kérdések fémjelzik leginkább a kanizsai politikai élet történéseit az elmúlt két hétben. Ez alatt az idő alatt közgyűlési nagyüzem volt, hiszen a frakciók tanácskoztak február 10-én, az ott hozott vagy inkább nem hozott döntések eredményeként 15-én ismét összeültek, majd megjelenésünk napján, pénteken következett a harmadik felvonás.
Igazi kanizsaikum volt a február 10-ei ülés, hiszen nem túl gyakori eset, hogy egy nyertes pályázat körüli módosítás sodródik olyan szintre, hogy a polgármester a berekesztés mellett dönt. A Városfejlesztő bevonását Bizzer András a balliberális frakció hibájának minősítette, mire Horváth Jácint kontrázott: ha a Fidesz-frakció elkezdi a balliberális megszólítást, akkor ő putyinista frakciónak fogja őket szólítani. A többi már történelem. Ezen ülés első pontja volt a közvilágítás rekonstrukciója és annak megvalósítási módja. Az ÉVE képviselőinek szavazataival ment át Fodor Csaba előterjesztése, amely a mintegy 5600 világítótest kicserélését ESCO típusú finanszírozással oldaná meg.
Akkor Balogh László hozott egy módosítót, amelyben azt kérte: ne egy befektető bevonásával történjen meg a fejlesztés, hanem vegyen fel az önkormányzat állami hitelt. Ezt az ÉVE képviselői nem fogadták el. Azóta az online térbe került az ügy. Az ÉVE a kivonulás kapcsán pellengérre állította a Fidesz-frakciót, s leginkább annak vezetőjét, Szabó Szilárdot, mintegy 20, amolyan „félperces posztot” szentelve a témának, majd visszatértek a videó-összeállításokhoz. Az „Így hazudik a nagykanizsai Fidesz” című posztban a 2022. november 24-i közgyűlésből vágtak ki részleteket. Kiemelve a polgármester azon mondatát, miszerint „még az ESCO-s finanszírozás is, azt gondolom, hogy rendben van ebben az esetben”, valamint nem felejtették el Szabó Szilárd érdekes szóhasználatát sem, ez így hangzott: „Én azt javaslom, hogy ezt masszírozzuk tovább és adjuk meg arra az időt, hogy ez kiforrja magát, és hogyha már egy ekkora vállalást tesz a város.” Balogh László ellentmondására még egy videóban visszatértek. Az utolsó ilyen bejegyzés a „Lóhalál helyett masszírozás”. Ebben ismét Szabó Szilárdnak szúrtak oda, ezt írva: „Azért ha valakinek, neki illet volna hozzá szakérteni... Ehelyett percekig beszélt a semmiről, lovakról és masszírozásról, holott konkrét és részletes tervek kerültek bemutatásra. De legalább nem ment haza.”
A kormányoldalnál, hogy egy futball-szakkifejezéssel éljünk, az O-gyűrű elvét alkalmazzák, tehát az ellenfél leggyengébbnek vélt játékosára építik a taktikát. Így a Fidesz Dél-Zala az eltelt két hétben 5 posztot szentelt a Cziráki családnak, ezek között 4 Czirákinét kritizálja. A Városfejlesztő vezetőjének munkássága szerintük veszélybe sodorta az energetikai korszerűsítésre elnyert 1,3 milliárd forintot, így a BLG és a Kertvárosi Óvoda felújítását, valamint az ipari park fejlesztésére kapott 500 milliót. Cziráki László, a Vízmű lemondott vezetője is előkerült a párt és a polgármester oldalán. Balogh László így fogalmaz: „a korábban busás, 5 millió forintos prémiummal megerősített vezérigazgató most távozott, nem tudni mi okból, milyen csontvázakkal, mennyiért, kinek az érdekében vagy parancsára. Annyit tudni, hogy a jelen helyzet kaotikus.” Míg a Fidesz Dél-Zala ez esetben a pletykáktól sem riadt vissza: „Kíváncsian várjuk, hol csapott le egy újabb zsíros állásra. A pletykák szerint az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt hivatali autójának útiköltsége. Vajon a céges kocsival rótta a kilométereket, keresve az újabb fejőstehenet?!”
MIKÓ-BARÁTH György
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Változatos tárgyakból érettségiznek a kötelezők mellett a diákok
2023. jún. 6. 17:55Szerdán kezdődnek a szóbelik, a jelenlegi időszakban is több tucat tárgyból van lehetősége érettségizni a diákoknak a kötelező vizsgatárgyak mellett. A Piarista-Iskolában a tanulók a reáltárgyak mellett főleg a drámát választják.
Nyáron megszűnnek az Ady utca burkolathibái
2023. jún. 6. 17:41Az önkormányzat peren kívül megegyezett a sétálóutca kivitelezőjével és a tervezőjével, végül ők vállalták a helyreállítás költségeit, ami mintegy 12 millió forint. A szakaszt még 2019-ben adták át, de néhány hónappal később már jelentkeztek is az első lakossági panaszok.
22 volt honvédségi lakás bérlőkijelölési joga kerül a városvezetéshez
2023. jún. 6. 17:30A témában ma tartott sajtótájékoztatót Bodó László önkormányzati képviselő. A megállapodásnak köszönhetően némileg enyhülhet az egyre súlyosabb kanizsai önkormányzati bérlakásprobléma, valamint a Kanizsa Médiaház elhelyezési nehézsége. Az ingatlanok többsége a Keleti városrészben található.
Ingyen C-vitamint kaptak a rászorulók
2023. jún. 6. 17:06A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak köszönhetően C-vitaminhoz jutottak a rászorulók és több kanizsai szociális intézmény. A készítmények ingyenes kiosztását a Béres Alapítvány támogatta.
Megemlékeztek a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem tagjai is Trianonról
2023. jún. 5. 18:14A csoport a trianoni diktátum aláírásának időpontjában, azaz vasárnap délután fél 5-kor tartotta idei programját.
Kanizsán is a trianoni katasztrófára emlékeztek
2023. jún. 5. 18:10Június 4-én, vasárnap a trianoni békediktátumra emlékeztek országszerte. A magyarság számára a 20. század egyik legtragikusabb eseménye volt a 103 éve aláírt diktátum, hiszen az ország elveszítette területe kétharmadát és a lakossága felét. A Nemzeti Összetartozás Napján Nagykanizsa önkormányzata délelőtt várta főhajtásra a lakosságot a Nagy-Magyarország-emlékműhöz.
Véradás
2023. jún. 5. 07:05A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.