Fontos bizottsági döntések születtek

facebook megosztás

Elfogadták hét terület, köztük az Alsószabadhegyi, a Napsugár, a Halis, a Kisrác, és a Hajgató utcák csapadékvíz elvezetésének fejlesztésére vonatkozó terveit a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság tagjai. A csütörtök délutáni ülésen napirendre került még a Hidrofilt Kft. által kezdeményezett transzformátorállomás és csatlakozókábel megépítése.

A Hidrofilt által kezdeményezett bővítést egyhangúan fogadta el a grémium. Az ülés második szakaszában a csapadékvíz elvezetéséről szóló tervek kerültek a bizottság elé. A megyei önkormányzat még 2020-ban nyert támogatást a probléma megoldására. A Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. közbeszerzési eljárás részeként vállalkozásba adta a munkát, az illetékesek beszámolója szerint a munkálatok hét szakaszt érintenek Nagykanizsán. Ezek a területek az Alsószabadhegyi, a Napsugár, a Halis, a Kisrác és Hajgató utcák, aKápolna tér és a 3867-es helyrajzi számú út. Fodor Csaba, bizottsági elnök hangsúlyozta, ezeken a területeken mihamarabbi megoldás kell, ám szerinte akadt olyan útszakasz, amelyet be kellett volna még vonni a projektbe.

– Mindegyik fontos, tehát nem tudnám azt mondani, hogy most ki kellene emelni ezt vagy azt vagy amazt. De én betettem volna a Felsőerdő utcai problémát, ahol a keleti szántóföldekről alázúduló csapadék az magával hord sok termőföldet és behordja az ingatlanokba. Nemcsak a keleti ingatlanokba, hanem az utca másik oldalán lévő nyugati ingatlanokba is átfolyik a csapadékvíz, a maga által lehordott sárral, maszattal, vízzel együtt és ezt rendkívül fontos megoldani – nyilatkozta Fodor Csaba, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság elnöke. 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.