Jelentősen megnőtt az igény a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény szolgáltatásaira

facebook megosztás

A pandémia vége óta legfőképp a szociális étkeztetésre és a bentlakásos ellátásra jelentkeznének, a várólista azonban meglehetősen hosszú.

A 2020-as és ’21-es évben a koronavírus hatására jelentősen csökkent a nappali ellátásban résztvevők száma, és a szociális étkezést igénybe vevők létszáma is stagnált. A tavalyi évben azonban a jelentkezők mennyisége rohamosan növekedni kezdett. Schauta Marcell, a Szociális, Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke elmondta, a gazdasági válság következtében egyre többen szorulnak a szociális étkeztetés igénybevételére.

– Amire számítottunk, hogy a megemelkedő élelmiszerárak miatt a szociális étkezést is egyre többen fogják igénybe venni, és úgy tűnik ez be is jött és emelkedő tendenciát mutat. Most már körülbelül 250 fő veszi igénybe, és két részletben történik az étkeztetés, tehát azt látjuk, hogy a kihasználtság az nőtt, sőt maximális – nyilatkozta Schauta Marcell, a SZEKB elnöke.

A Teleki utcai idősek otthona már egy hónapja maximális létszámmal működik, de a várólistán így is több, mint 70-en szerepelnek. Az intézmény igazgatója arra ösztönözné a lakosságot, hogy bátran vegyék igénybe a szociális ellátás első lépcsőjét, a nappali ellátást. Ez jelenleg az energiatakarékosság miatt a Zrínyi utca helyett a Kodály Zoltán utca 10 alatt működik. Szükség esetén pedig igényelhetnek nagyobb fokú segítségnyújtást is.

– A második lépcső, az pedig a házi segítségnyújtás. Mivel a bentlakásos intézmények általában, és jelen pillanatban is túlterheltek, ugyanúgy szakképzett gondozónők járnak ki házhoz, és ellátják az idős, rászorult embereket. Én tudom, hogy ez egy nagyon nagy bizalmi helyzetet kell, hogy teremtsen – árulta el Tóth-Bagó Mónika, a NESZI intézményvezetője.

A bizalmas kapcsolat kialakítása érdekében a házigondozás vezetője minden háztartásban személyesen tart felmérést, ahol a gondozottak hozzátartozói elmondhatják az igényeiket. Ezt a színvonalas szolgáltatást az év 365 napján tudják biztosítani, így azok sem maradnak ellátás nélkül, akiket nem tudnak bentlakásos intézményben elhelyezni. 

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.