Megelőzhető a széncinegék postaládába fészkelése
Billenőajtóval fedett postaláda felszerelésével, valamint a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal megelőzhető a széncinegék postaládákba való fészkelése, amely Magyarországon gyakorinak számít.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) minden évben érkeznek bejelentések arról, hogy a széncinegék előszeretettel fészkelnek postaládákba. A megfigyelések alapján a jelenség országosan gyakorinak tekinthető, és idén először márciusban lehet rá számítani, de a nyár második feléig is előfordulhat a jelenség - figyelmeztet az egyesület MTI-hez eljuttatott közleménye.
A madarak beköltözése elsősorban billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű, B-típusú mesterséges odúkkal előzhető meg. Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a levélszekrény rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára fel kell szerelni egy alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamit jó, ha a tulajdonosok kifüggesztenek egy tájékoztatót is a postás számára.
A széncinege a legtermetesebb és a legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. A klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat, például törpedenevéreket és énekesmadarakat, elhullott nagyvadak tetemeit, nagyobb ragadozómadár által elejtett pockokat is fogyaszt. Évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel, ezért más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe is szívesen költözik. Ilyen a levélszekrény, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.
Ennek hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos levélszekrények a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúk. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják, és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.
MTI
(Borítókép: Orbán Zoltán/mme.hu)
A rovat további hírei: Színes
Térdfájdalom és porckopás - Ezért kétséges az ízületbe adott injekciós kezelés
2023. jún. 7. 09:25A térdízület kopás és a térdfájdalom mára már népbetegségnek számít, nem csoda hát, ha az ízületbe adott hialuron injekciós kezelés rendkívül elterjedt módszer lett. Hatékonysága azonban vitatott.
Először rendezik meg a Balatoni Sörök Fesztiválját július 6-8. között Zamárdiban
2023. jún. 6. 11:44Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a nyár a Balatonon, hanem megmutathassák magukat a hasonló minőséget képviselő kisüzemi sörfőzdék is, megrendezik az 1. Balaton Beer Weekend-et, Zamárdiban. Az ingyenes eseményen sörkészítő workshopot is szerveznek.
Június 5. a Környezetvédelem Világnapja – Gyakorlati tippek, ha tenni szeretnél!
2023. jún. 5. 10:40Éppen 50 éve ünnepeljük június 5-én a Környezetvédelem Világnapját. Az idei jubileumi világnap kiemelt témája a műanyagszennyezés csökkentése, és felhívni a figyelmet arra, hogy minden apró lépés számít, mert együtt igenis elérhetünk változásokat.
Klasszikus mesét mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 2. 17:10A Csizmás Kandúr zenés mesejátékot tekinthették meg a Bolyai-iskola diákjai a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Az előadáson a Hahota Gyermek Színház színészei csaknem 120 kisiskolást nevettetek meg.
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét egy elemzés szerint
2023. jún. 2. 13:00Minden ötödik válaszadó azért iszik koffeinmentes kávét, mert napszaktól függetlenül bármikor fogyaszthatja, míg 13 százalékuk a kávézáshoz, mint szertartáshoz ragaszkodik, miközben nincs szüksége koffeinre.
Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
2023. jún. 1. 13:00A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek.
A városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden
2023. jún. 1. 09:252021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.