Nagyobb vita nélkül fogadta el a közgyűlés a Városfejlesztőt érintő módosítást
Múlt pénteken a közvilágítás rekonstrukciója és egy nyertes pályázatot érintő változtatás is olyan hangnemű vitát hozott, ami után a polgármester berekesztette az ülést. Elfogadták a városatyák ma a műfüves pályák felújításáról szóló szándéknyilatkozatot is, de a végső döntés előtt az MLSZ-t és a Tankerületet is fel kell keresnie a polgármesternek.
Schauta Marcellé volt az egyik hozzászólás, amiből a 10-i közgyűlést követően videómontázs készült a polgármester Facebook-oldalára. Ezt a módszert folytatták is Balogh László platformjának kezelői, hiszen kettő további összeállítás is felkerült. Az ÉVE-frakció pedig – a Fidesz kivonulása után – 17 rövidhírt tett közzé az oldalán, a profiljukat pedig letiltották a polgármester oldaláról. Ilyen előzmények tudatában ültek ma asztalhoz a frakciók, és kisebb viták a második februári, soron kívüli közgyűlésen is adódtak. A műfüves pályák kapcsán az MLSZ új pályázatot írt ki. Ebben 10 százalékos önrészt kérnek, a 2012-2015 között épült létesítmények felújításához. Nagykanizsa 4 pálya esetében pályázna, ugyanakkor ma további tárgyalások elindítására kérték a polgármestert, hiszen az ÉVE-frakció szerint a bérbeadásból származó bevétel eddig a Tankerülethez folyt, de a karbantartást a város fizette, ezen pedig változtatni kell.
– Plusz 7 évvel, tehát az eddigi 15 évet még 7 évvel szeretnék meghosszabbítani a karbantartással kapcsolatosan. Így már 2030 körül járunk, s mi elkötelezzük magunkat, hogy a pályákat évről évre mi finanszírozzuk, s mi karbantartjuk. A képviselőtársaim több gondolatot vetettek fel a polgármester számára, ami a határozati javaslatnál egy külön pontként szerepel. Így a pályák bérbeadását, s ezen díjaknak a befolyása, hogy konkrétan hova is folynak be – nyilatkozta Gondi Zoltán, az ÉVE sportért felelős tanácsnoka
A mai közgyűlés többségében diplomatikus módon zajlott. Balogh László ki is emelte: ő hisz az objektív igazságban, és abban, hogy a viták megfelelő hangnemben történhetnek a Vasemberházban. Berta Krisztián szerint ennek az sarkosan ellentmond, ahogy a városvezető a közösségi oldalán kommunikál.
– Ő úgy kezdte a közgyűlést, hogy az objektív igazságnak a híve. Ahhoz képest a tegnapi videó, ami kikerült az oldalára, az minden, csak nem az objektív igazság. Egy hazug módon megvágott videó került ki a kanizsaiak elé, akik követik az oldalát. Az első napirendi pontban elhangzottakat vágta össze a berekesztéssel, ami a második napirendnél történt. Ha az objektív igazság hívei vagyunk, s szerintem ezt mindannyian elmondhatjuk, akkor ehhez tartani is kell magunkat, mi ezt tesszük, polgármester úrnak is kellene ehhez tartani magát – hangsúlyozta Berta Krisztián, az ÉVE önkormányzati képviselője.
Jövő héten újabb közgyűlés következik, pénteken elkezdődnek a költségvetési tárgyalások. A mai ülésről bővebben olvashatnak a kanizsaujsag.hu Percről percre rovatában, és értékelőt is láthatnak mai Napi Kanizsa műsorunkban.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Változatos tárgyakból érettségiznek a kötelezők mellett a diákok
2023. jún. 6. 17:55Szerdán kezdődnek a szóbelik, a jelenlegi időszakban is több tucat tárgyból van lehetősége érettségizni a diákoknak a kötelező vizsgatárgyak mellett. A Piarista-Iskolában a tanulók a reáltárgyak mellett főleg a drámát választják.
Nyáron megszűnnek az Ady utca burkolathibái
2023. jún. 6. 17:41Az önkormányzat peren kívül megegyezett a sétálóutca kivitelezőjével és a tervezőjével, végül ők vállalták a helyreállítás költségeit, ami mintegy 12 millió forint. A szakaszt még 2019-ben adták át, de néhány hónappal később már jelentkeztek is az első lakossági panaszok.
22 volt honvédségi lakás bérlőkijelölési joga kerül a városvezetéshez
2023. jún. 6. 17:30A témában ma tartott sajtótájékoztatót Bodó László önkormányzati képviselő. A megállapodásnak köszönhetően némileg enyhülhet az egyre súlyosabb kanizsai önkormányzati bérlakásprobléma, valamint a Kanizsa Médiaház elhelyezési nehézsége. Az ingatlanok többsége a Keleti városrészben található.
Ingyen C-vitamint kaptak a rászorulók
2023. jún. 6. 17:06A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak köszönhetően C-vitaminhoz jutottak a rászorulók és több kanizsai szociális intézmény. A készítmények ingyenes kiosztását a Béres Alapítvány támogatta.
Megemlékeztek a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem tagjai is Trianonról
2023. jún. 5. 18:14A csoport a trianoni diktátum aláírásának időpontjában, azaz vasárnap délután fél 5-kor tartotta idei programját.
Kanizsán is a trianoni katasztrófára emlékeztek
2023. jún. 5. 18:10Június 4-én, vasárnap a trianoni békediktátumra emlékeztek országszerte. A magyarság számára a 20. század egyik legtragikusabb eseménye volt a 103 éve aláírt diktátum, hiszen az ország elveszítette területe kétharmadát és a lakossága felét. A Nemzeti Összetartozás Napján Nagykanizsa önkormányzata délelőtt várta főhajtásra a lakosságot a Nagy-Magyarország-emlékműhöz.
Véradás
2023. jún. 5. 07:05A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.