Neves színészek idézték meg Bohumil Hrabal világát a HSMK színpadán

facebook megosztás

A Sörgyári capriccio című regényből készült darabot mutatták be hétfő este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A klasszikust a Veres 1 Színház társulata adta elő, a keserédes történet főszerepeiben Mohai Tamást, Földes Esztert és Kerekes Józsefet láthatta a kanizsai publikum.

Bohumil Hrabal 1970-es regénye és Jiri Menzel egy évtizeddel későbbi filmje hamar kultikus státuszt vívott ki magának az európai kultúrában, a Nagykanizsán bemutatott darab azonban nem százszázalékosan követi az alapművet. A szövegkönyvbe beemeltek a cseh szerző olyan klasszikusaiból származó mondatokat is, mint az Őfelsége pincére voltam és A szép hentesné.

– Nem azt mondom, hogy foltokban vagy nyomokban Hrabalt tartalmaz, hanem más. A film az egy Menzel-film a Hrabal nyomán. Ez egy kicsit keserűbb, mint a film. De hát imádtam a filmet, ifjúkorom egyik meghatározó filmélménye volt és Hrabal pedig egy imádnivaló gyönyörűséges szerző –   nyilatkozta Kerekes József színművész.

A két felvonásban bemutatott előadás három karakterre fókuszál, a női főszereplő Maryska mellett, sógora Pepin és férje Francin, a sörgyár igazgatója jut nagyobb szerephez. A többi színészt több szerepben láthatja a közönség, így karakterváltásra akár jelenet közben is lehet számítani. Mohai Tamás szerint ez plusz kihívást jelent, amely precíz csapatmunkát követel meg a művészektől.

– Egy szerepet játszom a történeten belül, tehát csak a saját szerepemmel kell foglalkoznom, de hogyha például nem teszek be egy ajtót vagy egy széket rossz helyre teszek, akkor a kollégámmal szúrok ki. Ezért nagyon fontos, hogy legalább olyan pontosan megcsináljuk ezt a „térképészetet” díszletileg, mint amennyire a színészi dolgok fontosak. Szerintem ez egy picit összébb hozza kicsit a csapatot, hogy egymás alá kell dolgoznunk. Olyan, mint egy bábelőadás bábok nélkül, ahol mondjuk van egy báb, amit két színész kell, hogy mozgasson – árulta el Mohai Tamás színművész.

A darabot a Hevesi-bérlet részeként tekinthették meg a nagykanizsaiak. Az előadásról bővebben beszámolunk mai, Kanizsa Kult című magazinműsorunkban.  

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.