Pénzbüntetést kapott dolgozója gondatlan veszélyeztetése miatt egy üzem vezetője

facebook megosztás

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy máktisztító üzem vezetőjeként veszélyeztette munkavállalója testi épségét.

A megállapított tényállás szerint a sértett, mint a vádlott által vezetett üzem – raktáros, anyagkezelő – dolgozója 2021. augusztus 26-án a vádlott által meghatározott napi feladatait látta el. Ennek keretében a cég máktiszító gépének kezelését végezte: egy körülbelül 1 tonna súlyú, mákkal töltött úgynevezett big-bag zsákot kellett a tisztítógép garatjába öntenie. A négyzetes alakú zsákokat a sarkain található négy darab függesztőfüllel rögzítették a garat fölött található acélsodrony függesztékek horgába. Ezután a sértett feladata volt, hogy a függő zsák alá behajolva megnyissa annak kivezető nyílását, hogy így a mák a gépbe folyhasson. Ennek során a mákkal teli big-bag zsák egyik függesztőfüle elszakadt és a zsák nekiütődött a férfi fejének, amelyet egyúttal nekilökött a gépnek is. A sértett a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett: többszörösen eltört a bal oldali homlokcsontja, megrándult és megzúzódott a térde. A baleset oka az volt, hogy az egy alkalommal végzett szállítási, tárolási feladatra tervezett és engedélyezett zsákokat – a vádlott utasítása szerint – az üzemben többször is felhasználták. Ezen felül az előírások ellenére a big-bag füleit egy pontban, nem pedig külön-külön rögzítették, annak ellenére, hogy a zsák oldalán grafikus tájékoztató címke is jelezte a használat helyes módját.

A bíróság a vádlottat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 420.000 forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte.

A büntetővégzés jogerős.tájékoztatta lapunkat dr. Vándor Virág bíró a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.