Pótolnák a 7-es elkerülő mellett húzódó vörösfenyősort

facebook megosztás

Jelenleg sem a kertészeti árudák és az erdészetek nem foglalkoznak már ezen fafaj termesztésével. Mint azt megtudtuk, a fasor az elkerülő építésével egy időben létesült.

Az ügyet Károlyi Attila vetette fel a legutóbbi közgyűlésen. A közgyűlésen elhangzott: Károlyi Attila már évekkel ezelőtt kérte a megritkult fasor pótlását.

– Úgy tudom, most tényleg ki lesznek pótolva, én csak azt kérném, ezt figyeljük a költségvetés tárgyalásánál. Nem tudom, milyen összeget állítottak be. 2019-ben, bocsánat 2020-ban kértem először, most 2023 van –  nyilatkozta Károlyi Attila, az ÉVE önkormányzati képviselője. 

Megkerestük a Via Kanizsa Zrt.-t a témával kapcsolatban. Konrád-Németh Cecília elmondta: a fasor az elkerülő út építésekor létesült, a ’80-as évek végén. Akkor elvárás volt, hogy az utakat fasorok szegélyezzék, főleg a városok környezetében. Úgy tudjuk, erdőmérnöki, tájrendezői javaslat volt ennek a fafajnak a beültetése, a város pedig felajánlásként kapta.  

– Az akkori ültetendő növényzetnek és a faiskolai kínálatnak ez abszolút megfelelt, és igazodott is hozzá. Viszont a vörösfenyő egy északi lombhullató fenyőfaj, legkevésbé tudja követni azokat az időjárási változásokat, amiken most tulajdonképpen Magyarország időjárása keresztül megy. Éppen ezért jelenleg nagyon nehezen beszerezhető növényfaj. Mindenki kivonta már a kínálatából, pontosan azért, mert nem bírja követni ezeket a komoly időjárási változásokat – tette hozzá Konrád-Németh Cecília, a Via Kanizsa Zrt. városi főkertésze. 

Esztétikai szempontból valóban kívánatos lenne a fasor pótlása, tette hozzá a városi főkertész. A Via Kanizsa Zrt. keresi azt a termesztőt, aki biztosítani tudná a fafajt, az ügyet ugyanakkor tovább nehezíti, hogy több tucat fa pótlásáról lenne szó. 

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.