Túl van a félidején a 15 milliárdos városépítő program Zalaegerszegen

facebook megosztás

A tervezett beruházásoknak több mint fele megvalósult már Zalaegerszegen, a mintegy forintból elindított Kovács Károly Városépítő Programban - mondta el a város polgármestere.    

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a program újabb elemének, a Budai völgy utcában elvégzett útrekonstrukciós munkák helyszínén beszélt arról, hogy az arányos városfejlesztést szem előtt tartva indult el 2021-ben a városépítő program. Ennek figyelembe vételével Zalaegerszeg minden településrészén megvalósulnak út-, járda- vagy parkolóépítések, illetve felújítások, összesen 91 helyszínen.    

A városvezető az MTI kérdésére hozzátette: a fejlesztési program 2024 végéig tart, a tervezett beruházásoknak már több mint a fele megvalósult.    

Szilasi Gábor, az érintett településrész önkormányzati képviselője kifejtette: a Budai völgy utcában a gyorshajtók, a vízelvezetéssel kapcsolatos problémák és a szűk úttest miatt érkezett a legtöbb jelzés az itt élőktől, ezért korábban már fekvőrendőrt helyeztek el egy részen. A több mint 35 millió forintból megvalósult rekonstrukciós beruházás során több helyen is új aszfaltburkolatot kapott az utca, egyes részeken kiemelt szegéllyel vezetik le a lezúduló csapadékot, illetve rövidebb támfalat is kellett emiatt építeni, de több helyen kitérőket is kialakítottak, hogy az egymással szemben közlekedő járművek elférjenek.

MTI

(Borítókép: Antal Lívia/zalamedia.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.