Újabb civil véradást tartottak a városban
Mint arról beszámoltunk, eddig évente kétszer szervezték meg a jótékonysági programot, 2023-ban azonban háromszor fogják. Az első felvonás ma volt, amin 22 fő jelent meg a Vöröskereszt véradó állomásán, közülük hárman először adtak vért.
A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület és a Vöröskereszt korábbi rendezvényei is minden alkalommal sokakat vonzottak a könyvtárba. 2023-ban egy téli véradással bővült a program. Ma már az első órában több mint tíz véradó jelentkezett.
– A mai nap folyamán kezdetét vette a véradás, pontban délben. Elmondható, hogy az emberek nagy kedvvel jönnek, folyamatosan mozgolódnak, folyamatosan van mozgás, ami nekünk nagyon-nagyon jó hír, ugyanis annyira kimerültek a vérkészleteink, folyamatosan mi is kapjuk az értesítéseket, hogy nagyon nagy szükség van a donorokra, és nagyon rá kell feküdni a behívásra. Úgy gondolom, hogy ez a ma nap egy kicsit betömi a hiányzó lyukat – mondta el Goór Violetta véradás szervező.
Legtöbbször az idősebb generáció kötelezi el magát a véradásokon. A szervezők próbálják a fiatalok figyelmét is felhívni a kezdeményezés fontosságára, ami a mai nap meg is látszott. Póczak Ákos is csak ajánlani tudja a kortársainak, hogy nyújtsanak segítő kezet egy-egy akció során.
– Nekem ez a nyolcadik alkalmam. Azért tartom fontosnak, mert szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy ilyen módon segíthetünk embertársainkon – mondta el Póczak Ákos.
A szervezők hálásak az önkéntes segítőknek, főként az új véradónak. Az esemény végére a megjelentekből 20-an adhattak vért, az egészségügyi dolgozókhoz, folyamatosan érkeztek az önkéntesek, így összesen 60 emberi élet megmentésére elegendő vért sikerült összegyűjteni.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Készül a játszótér az arénánál
2023. szep. 25. 20:24Már zajlik a nagykanizsai befogadó játszótér építése a Kanizsa Aréna és a Kanizsa Centrum közötti zöld területen. A létesítmény különlegességének számít, hogy a fogyatékossággal élő és az ép gyermekek közösen tudják majd használni. A projektet a Szerencsejáték Zrt. finanszírozza, a tereprendezésre és a parkosításra pedig a városvezetés rendelt pluszforrást.
Véradás
2023. szep. 25. 08:12A héten a következő helyszíneken várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.
Bérlakásátadás - Jó példa Ligetvárosból
2023. szep. 22. 16:51Továbbra is rendkívül kelendőek az önkormányzati bérlakások. Még áprilisban döntött arról a közgyűlés, hosszas viták után, hogy 30 százalékkal emeli a bérlemények díját. A jelenlegi adatok szerint, mindezek ellenére, tömeges a túljelentkezés.
Ragadd torkon a rákot!
2023. szep. 22. 15:53Sikeres volt a „Ragadd torkon a rákot” szűrési akcióhét a Kanizsai Dorottya Kórházban. A program célja felhívni a figyelmet a nyaki és feji daganatok veszélyeire, valamint, hogy segítsen megakadályozni azok kialakulását. A kezdeményezés hétfőtől máig tartott, de már az első nap beteltek a regisztrációs időpontok.
Járdafejlesztés- kompromisszum nélkül
2023. szep. 22. 15:10Átadták a Fáy András utca munkaterületét, kezdődhet a járdák felújítása. A projektnek a napokban némi politikai színezetet adott, hogy Balogh László szerint az ÉVE-frakció folyamatos aknamunkája miatt kellett ennyit várni a projektre, míg Bodó László arra világított rá: a polgármester volt korábban a körzet képviselője, mégsem tett semmit az ügyben.
Kampány a környezettudatos közlekedésért
2023. szep. 22. 14:53Nagykanizsa is csatlakozott ma az Európai Mobilitási Hét fő programjához, az Autómentes Naphoz. Városunkban torna, koncert, kerékpáros ügyességi verseny és futás is szerepelt az esemény kínálatában.
Hétfőn elindul a víztorony fejlesztése
2023. szep. 21. 17:25A napokban már az előkészületi munkáknak, az antennák áthelyezéseinek neki is álltak a szakemberek. Többszöri módosítás után, végül 191 millió forint jutott erre a projektre, amelynek részeként megújul a homlokzat és kicserélik a nyílászárókat.