Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a Párbeszéd négy fideszes politikus - köztük Cseresnyés Péter - ellen

facebook megosztás

A Párbeszéd kezdeményezi a parlament mentelmi bizottságánál, hogy induljon vagyonosodási vizsgálat négy fideszes politikus ellen.    

Jámbor András, az ellenzéki párt frakciójának tagja egy csütörtöki, budapesti, de online is közvetített sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban kiszivárgott információk alapján olyan szintű politikai érintettség látszik, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy a "Völner-Schadl-ügy az elmúlt harminc év legdurvább korrupciós ügye".


Jámbor András/facebook.com

A politikus arról beszélt, hogy az elmúlt napokban a tanúvallomásokból négy konkrét név, Gelencsér Attila, Szatmáry Kristóf és Cseresnyés Péter parlamenti képviselők, illetve Csizi Péter volt képviselő neve szivárgott ki. A tanúvallomások szerint az Igazságügyi Minisztérium több dolgozója "állítja, hogy befolyásolhatták a végrehajtói helyek kiválasztását" - tette hozzá.    

Jámbor András katasztrófának nevezte, hogy konkrét parlamenti képviselők neve elhangzik egy ilyen ügyben és utalások vannak különböző személyekre, de nem indul nyomozás.

Jámbor András összefoglalója a korrupciós ügyről itt tekinthető meg»

MTI

(Borítókép: Filep István/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.