Volt fociélet a pályán
Jó (test)edzésnek bizonyult a Kiskanizsai Sáskák tavaszi startra várakozó megye egyes labdarúgó együttesének Becsehely elleni fellépése, hiszen a felek küzdöttek egy jót a közelgő rajt előtt.
László Roland (balról) a Kiskanizsa játékos-edző később állította be magát a Becsehely elleni találkozón, addig is biztos vezetésig navigálta csapatát az oldalvonal mellett
Fotó: PL
A kiskanizsai gárda tagjai igyekeztek már most élesíteni formájukat, hiszen már várják megyés labdarúgásuk tavaszi rajtját, aligha véletlen tehát, hogy a találatok számolása a következőképpen alakult: kettőt szereztek Petánovics Milánék az első, négyet a második játékrészben.így alakult ki a 6-0 a végére. További meccseket a Sáskánál információink szerint a rajtig nem terveznek, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az edzések sora ne folytatódna.
P.L.
A rovat további hírei: Sport
Ezúttal Zalakaroson is összecsaptak a környék legjobb dartsjátékosai
2023. jún. 6. 17:48Kisgéczi Károly nyerte az első pünkösdi karosi dartsversenyt. A megmérettetést, amire profik és amatőrök is nevezhettek, a nagykanizsai Free Hill Darts Club szervezte.
Vb-főpróbát tartottak a Csó-tón a hajómodellezők
2023. jún. 6. 17:27Az elektromos hajómodellek uralták két napig a Csónakázó tavat. A Canissa Modellező Sport Egyesület versenye a magyar nemzeti bajnokság második futama volt.
Az osztályozó előtt vették át megérdemelt érmeiket a semjénházi labdarúgók
2023. jún. 5. 18:04Harmadik alkalommal lett megyei bajnok a Semjénháza SE. A megérdemelt kupát és az érmeket vasárnap vehették át a csapat tagjai, majd mintegy 600 néző előtt játszott osztályozómérkőzést a gárda a Dunaföldvár ellen.
Nem sikerült a feljutás a Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabdacsapatának
2023. jún. 5. 17:54Hári Kristófék 39-30-as vereséget szenvedett a Rákosmente KSK-tól a siófoki osztályozómérkőzésen. Csalló Ádám tanítványai így a következő idényben is az NB II-ben szerepelnek.
A tizenötödik köszöntése
2023. jún. 5. 17:06Megtartotta évadzáró összejövetelét a Tuxera Aquaprofit NSK egyesülete, melynél ismét kiváló eredményeknek örülhettek, többek között a tizenötödik alkalommal elhódított sakk csapatbajnoki címüknek a legfelső hazai ligában.
Kupájuk negyvenkettedszer
2023. jún. 4. 21:27A hétvégén vette kezdetét és kilenc napon át tart a 42. Zalakaros Kupa nemzetközi sakkverseny a Karos Korzón, s a versengésre idén tizenhat nemzet képviselője nevezett.
Első félidő: földvári góleső, második játékrész: semjénházai özönvíz
2023. jún. 4. 21:14Ismét megmozdult térségünk futballtársadalma, hiszen sokan voltak kíváncsiak a Zala vármegyei labdarúgó bajnokság első helyezettjének, a Semjénháza SE-nek az FC Dunaföldvár elleni osztályozós párharcára, legalábbis annak első felvonására.