A Balatonon 62 hektárról arattak nádat az idei szezonban

facebook megosztás

Véget ért a balatoni nádvágási szezon, az idén közel 62 hektárról sikerült learatni a növényt, ennek négyszerese-ötszöröse lenne az ideális - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI megkeresésére.     

Az OVF tájékoztatása szerint a 2022-2023. évi nádvágási szezonban 6,16 hektáron történt haszonnád-, és 4,46 hektáron vízminőségvédelmi nádaratás a Balatonnál.     

Azok a part menti ingatlantulajdonosok, akiknek fontos a környezetük rendezettsége, ápoltsága, a korábbi évekhez hasonlóan kérhettek engedélyt a telkük előtti nád levágásához, amit a vízügy a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal együttműködve szinte minden esetben megadott - fogalmazott a vízügy. A többnyire magánszemélyek, horgászegyesületek, önkormányzatok által kérelmezett, saját tulajdonú ingatlanok előtti mederszakaszokon összesen 51 hektárnyi területről aratták le ezen a télen a növényt.     

Az OVF a válaszában kitért arra is, hogy bár az engedélyekben nyomatékosan felhívják a figyelmet a lábonálló nád égetésének tilalmára, ennek ellenére szinte minden évben történik illegális nádégetés, illetve gyulladnak fel nádasok. Az idén Csopakon 5000 négyzetméternyi, Balatonfőkajáron körülbelül 100 négyzetméternyi nádas égett le.     

A főigazgatóság tájékoztatása szerint ideális esetben egy adott területen minden harmadik-negyedik évben le kellene aratni a nádat, így vetésforgószerűen haladva a teljes terület három-négy évente megújulna. Ez a Balaton esetében évi 250-300 hektár nád learatását jelentené, aminek csak a töredéke valósul meg évek óta - írja az OVF.     

A főigazgatóság szerint a munkálatok fő akadálya, hogy a nádaratás komoly gépparkot, anyagi és humánerőforrást igényel, továbbá a rendelkezésre álló technológiával biztonságos munka csak teherbíró jégről lehetséges, ami egyre ritkábban alakul ki a Balatonon. "Nem ismerünk olyan, számunkra elérhető technológiát, amely jelentős taposási károkozás nélkül tenné lehetővé a gazdaságos nádaratást jegesedés hiányában" - fogalmazott az OVF.

MTI

(Borítókép: Varga György/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.