A Csengery úti dohánybolt fegyveres rablóját keresik a kanizsai rendőrök
A zalai rendőrök a felvételen látható ismeretlen férfi azonosításában kérik a lakosság segítségét.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyveres rablás kísérlet bűntett gyanúja miatt indított nyomozást egy ismeretlen elkövető ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján, a képen látható fiatal férfi gyanúsítható azzal, hogy 2023. március 8-án 19 óra 1 perckor bement Nagykanizsán, a Csengery úton lévő dohányboltba és egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében, a bevétel átadására kényszerítette az ott dolgozó eladót. Az ismeretlen személy végül üres kézzel menekült el az üzletből, mivel az alkalmazott elmondta neki, hogy már megnyomta a pánikgombot.
A feltételezett elkövetőről az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített.
A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható fiatalembert felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Zalaegerszeg, Balatoni út 4.), vagy hívja a 06-92-504-300-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon.
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A rovat további hírei: Sziréna
Darazsak és méhek: szakemberre bízzuk az eltávolítást
2023. jún. 7. 11:50Az elmúlt években több alkalommal is előfordult Zalában, hogy házilag készített füstölővel igyekeztek az ingatlantulajdonosok darazsakat irtani, ám ebből végül ingatlantűz keletkezett.
Parkolóban fogták el a kanizsai kábítószer-kereskedőt
2023. jún. 7. 08:12A megalapozott gyanú szerint a helyi férfi az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.
Szóváltás után egy kés is előkerült Pókaszepetken
2023. jún. 6. 13:00Egy pókaszepetki családi házban tartott összejövetelen a 38 éves házigazda előzetes szóváltást követően egy kést dobott ismerőse felé, ami a férfit hastájékon eltalálta, és vérző sérülést okozott.
Olyan részeg volt a 68 éves kanizsai férfi, hogy a saját autóját sem ismerte fel
2023. jún. 6. 10:57Az eset június 4-én történt Nagykanizsán.
Ellopta a forgalomterelő oszlop akkuját, keresik a fonyódi rendőrök
2023. jún. 6. 09:25Ismeretlen személy 2023. április 20-án 22 óra 28 perckor az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalának 152. kilométerszelvényében – Fonyód magasságában – a kiépített, forgalom-átterelő jelzőoszlopokhoz tartozó akkumulátort eltulajdonította így az áramforrás pótlásáig a jelzőoszlopok láthatósága az éjszakai, illetve korlátozott látási viszonyoknál nagyban csökkent.
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
2023. jún. 6. 07:05A keszthelyi Városi Strandon, a gyenesdiási Diási Játékstrandon, illetve a balatonlellei BL YachtClub kikötőjében elhelyezett állványokon 12 darab különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki ráadhat a gyermekére, amíg a strandon vagy a kikötőben van.
Tempósra vette a 76-os nagykapornaki kanyarját
2023. jún. 5. 11:50Ezen a szakaszon, a tavalyi évben 17, idén 4 közlekedési baleset történt ebben, csak ebben a kanyarban. A nagyobb bajt a legtöbb esetben a szalagkorlátok akadályozták meg, így a megcsúszó járművek nem találkoztak a szemből érkezővel, jobb esetben csak a járművek és a szalagkorlát sérültek.