A házkörüli teendőkkel bízták meg, ehelyett kirámolta a házat
A rendőrségre 2021. szeptember 9-én érkezett a bejelentés arról, hogy egy hosszabb távollét után Németországból hazatérő nő lakóházából több használati tárgy, műszaki eszközök, szerszámok, építési anyagok, kerti bútorok tűntek el, több, mint hat millió forint értékben.
A nyomozás adatai szerint az életvitelszerűen külföldön élő hölgy már egy éve nem járt ingatlanában, távollétének idejére pedig a ház körüli teendőkkel egy közelben élő 50 éves férfit bízott meg. A rendőrök a gondnok otthonában kutatást végeztek, melynek során több olyan használati tárgy, műszaki eszköz és egyéb dolog került elő, melyről a sértett korábban úgy nyilatkozott, hogy az, az ő tulajdona. A kerkabarabási férfit előállították a Lenti Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A lenti rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
(Borítókép és fotó: police.hu)
A rovat további hírei: Sziréna
Parkolóban fogták el a kanizsai kábítószer-kereskedőt
2023. jún. 7. 08:12A megalapozott gyanú szerint a helyi férfi az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.
Szóváltás után egy kés is előkerült Pókaszepetken
2023. jún. 6. 13:00Egy pókaszepetki családi házban tartott összejövetelen a 38 éves házigazda előzetes szóváltást követően egy kést dobott ismerőse felé, ami a férfit hastájékon eltalálta, és vérző sérülést okozott.
Olyan részeg volt a 68 éves kanizsai férfi, hogy a saját autóját sem ismerte fel
2023. jún. 6. 10:57Az eset június 4-én történt Nagykanizsán.
Ellopta a forgalomterelő oszlop akkuját, keresik a fonyódi rendőrök
2023. jún. 6. 09:25Ismeretlen személy 2023. április 20-án 22 óra 28 perckor az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalának 152. kilométerszelvényében – Fonyód magasságában – a kiépített, forgalom-átterelő jelzőoszlopokhoz tartozó akkumulátort eltulajdonította így az áramforrás pótlásáig a jelzőoszlopok láthatósága az éjszakai, illetve korlátozott látási viszonyoknál nagyban csökkent.
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
2023. jún. 6. 07:05A keszthelyi Városi Strandon, a gyenesdiási Diási Játékstrandon, illetve a balatonlellei BL YachtClub kikötőjében elhelyezett állványokon 12 darab különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki ráadhat a gyermekére, amíg a strandon vagy a kikötőben van.
Tempósra vette a 76-os nagykapornaki kanyarját
2023. jún. 5. 11:50Ezen a szakaszon, a tavalyi évben 17, idén 4 közlekedési baleset történt ebben, csak ebben a kanyarban. A nagyobb bajt a legtöbb esetben a szalagkorlátok akadályozták meg, így a megcsúszó járművek nem találkoztak a szemből érkezővel, jobb esetben csak a járművek és a szalagkorlát sérültek.
Villanyoszlopot fogott, kerítést szakított, sírköveket tört egy ittas nő autóval Teskándon
2023. jún. 5. 10:49A 49 éves milejszegi nő személygépkocsival Teskándon egy balkanyarban - vélhetően ittassága miatt - letért az úttestről, villanyoszlopnak ütközött, egy telephely kerítését átszakítva, több sírkövet összetörve állt meg. Nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.