A „középső szakasz” ment kevésbé

facebook megosztás

A Tungsram SE Nagykanizsa NB II-es női kézilabda együttese a nagyatádi riválisát fogadta a bajnokság legutóbbi fordulójában.

Tungsram SE Nagykanizsa (10.) – Rinyamenti KC Nagyatád (7.) 25-30 (8-14)

NB II Dél-nyugati csoport női kézilabda-mérkőzés, 14. forduló. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Szászfai, Tasnádi.

Tungsram SE: Dudora – Szmodics V. 5, Andor 4, Krenner 7/3, Balogh B. 1, Kovács B., Szmodics D. Csere: Tóth V. (kapus), Ács 3/1, Csivre V. 1, Hári 1, Kálovics E., Kovács D., Kovarszki 3, Szmerk. Edző: Baranyai Zsolt.

A szomszédvári, illetve írjuk úgy, „kézi régiós" rangadó a női kézilabda NB II-ben Andor Nina és Balogh Bíborka egy-egy góljával kanizsai vezetést hozott, s egészen a 13. percig nem is mutatkozott találatok számában sem nagy különbség a felek között. 7-5-ös vendégelőnytől változott meg kissé a játék képe, a somogyiak mindinkább elléphettek a hazaiaktól. A második játékrész elején többször inkább már a két számjegyű differencia felé tendált a meccsállás, onnan azonban sikerült visszajönni, s lényegében az atádiak első harminc perc alatt kialakított különbsége tükröződött vissza a végeredmény alkalmával is a 14. forduló összecsapásán.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.