A parfüm volt a gyengéjük

facebook megosztás

Egy 25 éves nő 2023. február 24-én egyik ismerősével Nagykanizsán, két drogériából parfümöket lopott el. Három nappal később ismét bement több üzletbe, ahonnét két társának segítségével illatszereket és más árucikkeket vitt magával fizetés nélkül. Amíg a fiatal nő eltávolította az áruvédelmi eszközöket a termékekről, addig a két férfi eltakarta őt. Az elkövetők a lopással több, mint 200 ezer forint kárt okoztak, ami részben megtérült.

A rendőrök mindhárom helyi személyt gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.