A Tudományos Diákköri Konferenciáról tartott felkészítő előadást a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége a BLG-ben
A programon a tehetséges diákok megismerkedhettek az egyetemi tudományos kutatómunka folyamatával.
Janzsó Antal, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének főtitkár-helyettese elmondta, az utóbbi években egyre fontosabb lett az ország versenyképességének javítása, és a humán erőforrás gyarapítása. A Nemzeti Kutatásfejlesztési Innovációs Hivatal, a Tudományos Akadémia, és számos felsőoktatási intézmény és szakképzési centrum vesz részt a széleskörű együttműködésben, amelynek célja, hogy minden város végzős diákjai egyenlő esélyekkel indulhassanak a felsőoktatásban.
– Arra gondoltunk, hogy ezt a hiánypótlást, ami a nem budapesti és nagy egyetemi városokban végző gyerekek körében jelen van, ezt valamilyen úton-módon pótoljuk, és esélyegyenlőséget próbáljunk teremteni azáltal, hogy ők is megismerhetik az egyetemi lét, és a tudományos munka, kutatómunka elkerülhetetlenül fontos tevékenységét, a tudományos diákköri tevékenységet –nyilatkozta Janzsó Antal, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének főtitkár-helyettese.
A két délután alatt lebonyolított programban a Tudományos Diákköri Konferencia világába vezetik be a 11-12.-es diákokat, hiszen az egyetemi évek alatt nagy előnyhöz juthatnak az ilyen szakmai versenyeken való részvétellel.
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy amikor már az egyetemre bekerülnek, tudják ezt a lehetőséget, akár egy olyan témát, amivel már középiskolában foglalkoztak mélyebben valamilyen tantárgy, vagy OKTV felkészülés, szakmai verseny kapcsán, ezt ki tudják teljesíteni, és akár pályázatokon megmérettethessék magukat, illetve akár már első évesként a tudományos diákköri pályamunkába bekapcsolódhassanak, hiszen ez rengeteg plusz értéket hozhat a diákok számára –mondta el Balázsné Lendvai Mária, a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi docense.
Vékási Flóra 12. osztályos tanuló pénzügy-számvitel szakra adta be a jelentkezését. Úgy érezte, a foglalkozás segítséget nyújtott számára ahhoz, hogy a jövőben még jobban teljesíthessen a felsőoktatásban.
– Azért veszek részt rajta, mert már eldöntöttem, hogy hova szeretnék továbbtanulni, és úgy éreztem, hogy ezzel tudom építeni a jövőmet, hogyha ezen részt veszek, és segítségemre lesz a továbbtanulásban –árulta el Vékási Flóra, a BLG tanulója.
A programsorozat második délutánján már saját kutatási témákkal és kérdésekkel is készültek a résztvevő diákok, amelyeket egyetemi éveik alatt akár szemináriumok vagy szakdolgozat formájában meg is valósíthatnak.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Változatos tárgyakból érettségiznek a kötelezők mellett a diákok
2023. jún. 6. 17:55Szerdán kezdődnek a szóbelik, a jelenlegi időszakban is több tucat tárgyból van lehetősége érettségizni a diákoknak a kötelező vizsgatárgyak mellett. A Piarista-Iskolában a tanulók a reáltárgyak mellett főleg a drámát választják.
Nyáron megszűnnek az Ady utca burkolathibái
2023. jún. 6. 17:41Az önkormányzat peren kívül megegyezett a sétálóutca kivitelezőjével és a tervezőjével, végül ők vállalták a helyreállítás költségeit, ami mintegy 12 millió forint. A szakaszt még 2019-ben adták át, de néhány hónappal később már jelentkeztek is az első lakossági panaszok.
22 volt honvédségi lakás bérlőkijelölési joga kerül a városvezetéshez
2023. jún. 6. 17:30A témában ma tartott sajtótájékoztatót Bodó László önkormányzati képviselő. A megállapodásnak köszönhetően némileg enyhülhet az egyre súlyosabb kanizsai önkormányzati bérlakásprobléma, valamint a Kanizsa Médiaház elhelyezési nehézsége. Az ingatlanok többsége a Keleti városrészben található.
Ingyen C-vitamint kaptak a rászorulók
2023. jún. 6. 17:06A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak köszönhetően C-vitaminhoz jutottak a rászorulók és több kanizsai szociális intézmény. A készítmények ingyenes kiosztását a Béres Alapítvány támogatta.
Megemlékeztek a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem tagjai is Trianonról
2023. jún. 5. 18:14A csoport a trianoni diktátum aláírásának időpontjában, azaz vasárnap délután fél 5-kor tartotta idei programját.
Kanizsán is a trianoni katasztrófára emlékeztek
2023. jún. 5. 18:10Június 4-én, vasárnap a trianoni békediktátumra emlékeztek országszerte. A magyarság számára a 20. század egyik legtragikusabb eseménye volt a 103 éve aláírt diktátum, hiszen az ország elveszítette területe kétharmadát és a lakossága felét. A Nemzeti Összetartozás Napján Nagykanizsa önkormányzata délelőtt várta főhajtásra a lakosságot a Nagy-Magyarország-emlékműhöz.
Véradás
2023. jún. 5. 07:05A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.