A vegyeskar hangversenyével elkezdődött aTavaszi Művészeti Fesztivál
A helyi kulturális élet szereplői mellett országos és nemzetközi hírű művészek is fellépnek a két héten át tartó eseménysorozaton.
A mintegy két évtizedes múltra visszatekintő fesztivál ezúttal is színes programokat kínál a látogatóknak. Április 4-ig várják programokkal a kultúrakedvelő közönséget a Hevesi Sándor Művelődési Központba.
– Nagyon nívós produkciókat szerveztünk ennek a közel kéthetes programsorozatnak a jegyében. Összesen nyolc programra várjuk a közönséget szeretettel – mondta el Kovácsné Mikola Mária, a KKK igazgatója.
Kezdetnek kórusmuzsikát kínáltak a szervezők, hiszen az 1975-ben alakult, számos díjjal és elismeréssel büszkélkedő Nagykanizsa Város Vegyeskara lépett színpadra.
A Tavaszi zsongás című koncerten egyházi és világi művek hangzottak el, amelyek jól tükrözik mind az egyetemes, mind a magyar kultúrát.
– 2017-ben volt szerencsénk ezt a tavaszi fesztivált utoljára megnyitni, idén felkértek bennünket, hogy újból tegyük ezt meg. Nagy örömmel teszünk ennek eleget, már csak azért is, mert április 2. és 5. között Budapesten, nemzetközi kórusversenyen veszünk részt. Ezen a koncerten a két kategória összesen nyolc kórusműve fel is fog csendülni. Felfoghatjuk egyfajta főpróbának, de mi nem annak fogjuk fel, hanem a legjobb formánkat akarjuk nyújtani, hiszen megszokhatta a közönség, hogy egy egészen magas színvonalon teljesítő énekkart hallhat itt Nagykanizsán – árulta el Cseke József karnagy.
A fesztivál pénteken jazz-zenével folytatódik, de gyermekprogram, könnyűzene, színház- és pódiumest is szórakozást kínál a majd két hét alatt. A 4,5 millió forintos összköltségű eseménysorozatot Nagykanizsa önkormányzata és a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége mellett a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta.
K.V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.