Átadták a megújult Romberg-emléktáblát
Leleplezték Sigmund Romberg megújult emléktábláját a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola falán ma délelőtt. A felújított mementó közösségi finanszírozásból létesült.
A zenész 1887-ben Nagykanizsán született Rosenberg Zsigmond néven, majd fiatalkorában emigrált az Egyesült Államokba, ahol az egyik legjelentősebb zeneszerzővé vált a musical műfajában, és a Brodwayen a mai napig játszák a darabjait. Az első emléktáblát 2010-ben állították, azonban a memento állapota évről-évre romlott, ezért döntöttek a megújítás mellett a helyi városvédők, valamint a Sigmund Romberg Emlékbizottság. A most leleplezett alkotás Ádám Krisztián ötvösművész tervei alapján készült fekete gránitból. Balogh László polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, Romberg képes volt arra, amire kevesen, vagyis a kultúrán keresztül kötött össze embereket a világ két pontján.
– A kultúra képes arra is, hogy más-más nyelvet és történelmet beszélő népekés nemzetek barátsággal egymás szemébe nézzenek, meglátva minden különbözőségük mellett az ismerős vonásokat. Rosenberg Zsigmond, nagykanizsai születésű alkotóemberként képes volt minderre. Sigmund Romberg néven művei által közönséget teremtett Kanizsától Belistyéig, a mai Hevesi Sándor Művelődési Központtól a Brodwayig – hangsúlyozta beszédében Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.
Az ünnepélyes eseményen részt vettek a horvátországi Belistye küldöttei is. Romberg gyerekkorában éveken keresztül élt a településen szüleivel, hagyatékát a szomszédos országban is igyekeznek ápolni.
– Ő komponálta a „Beliscsei indulót”, amelyet annak a városnak ajánlott fel, ahol nevelkedett A kulturális intézetünk ott létesült, ahol az ő házuk állt. Nagyon örülök neki, hogy Nagykanizsán egy ilyen ünnepélyes táblával emlékeznek rá – árulta el Domagoj Varzic, a belistyei küldöttség vezetője.
A nagykanizsai és belistyei résztvevők a leleplezést követően megkoszorúzták az emléktáblát.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A mai fiatalok másként ítélik meg Trianont mint a korábbi generációk
2023. jún. 2. 17:34Több megkérdezett fiatal szerint manapság egyre inkább kezd eltűnni a nacionalizmus eszméje, így Trianon tragédiáját is másként látják ők, mint az idősebbek. Az ifjúság ugyan tisztában van vele, hogy mire emlékezik az ország június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, de kevésbé azonosulnak annak üzenetével, mint a 40 feletti réteg.
Díjazták a vármegyei versenyeken kimagaslóan teljesítő diákokat
2023. jún. 2. 17:23A Zala vármegyei tanulmányi versenyek legjobbjait díjazták csütörtök délután a Medgyaszay Házban.A2022/23-as tanévben 11 megmérettetést tartottak a térségben.
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.
Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja
2023. jún. 1. 10:40Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén.
A kanizsai olvasóknak is mesélt új kötetéről Bíró Szabolcs
2023. máj. 31. 19:51A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói. Az író eddigi műveiről, filozófiájáról és jövőbeli terveiről is beszámolt a kanizsai publikumnak.
Nagykanizsán csendültek fel a Csík Zenekar legismertebb dalai
2023. máj. 31. 19:39A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs popslágerek feldolgozásai.