Az ország déli és keleti vármegyéiben kezdődik a tavaszi rókavakcinázás
A rókák veszettség elleni immunizálására idén tavasszal is sor kerül, melyhez kapcsolódóan az ebzárlat és a legeltetési tilalom életbe lépése sem marad el az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2023. április 1-én kezdődik hazánk déli és keleti megyéiben.
Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki az adott területekre. Ez a művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat fogja tájékoztatni a lakosságot, a külterületeken pedig plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat.
Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területeken a rókák több, mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.
A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy ötvenkilencezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.
A betegség a keleti szomszédainknál, Ukrajnában és Romániában még rendszeresen előfordul, valamint az utóbbi időszakban Szlovákia keleti régiójában is több helyen megjelent. Sajnos tavaly Magyarországon is jelentősen megváltozott a veszettséghelyzet. 2022 szeptembere óta ugyanis öt igazolt eset is volt: négy róka és egy kóbor kutya. Mindegyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében fordult elő, az ukrán határtól számított nagyjából 10 km-es körzetben. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. Jelenleg az Ukrajnához közeli területeken a szokásosnál nagyobb a járványveszély, mivel a háború miatt az ottani állategészségügyi hatóságok nem tudták végrehajtani a rókák vakcinázási programját.
A fentiek rámutatnak a hazai állategészségügyi védekező intézkedések (vadon élő rókák vakcinázása, ebek kötelező vakcinázása, veszettség gyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé) fenntartásának fontosságára. A veszettség gyanújának bejelentése jogszabályi kötelesség, az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről.
A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztatást nyújt.
Forrás: nebih.hu
(Borítókép: pinterest.com)
A rovat további hírei: Színes
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét egy elemzés szerint
2023. jún. 2. 13:00Minden ötödik válaszadó azért iszik koffeinmentes kávét, mert napszaktól függetlenül bármikor fogyaszthatja, míg 13 százalékuk a kávézáshoz, mint szertartáshoz ragaszkodik, miközben nincs szüksége koffeinre.
Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
2023. jún. 1. 13:00A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek.
A városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden
2023. jún. 1. 09:252021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.
Bodzaszörp és gombás nokedli
2023. máj. 31. 15:33A kiskanizsai Pintér Ferenc elmondhatja magáról, hogy úgy ismeri a környékbeli erdőket, mint a tenyerét. Évek óta járja az erdőt hol bodzavirág, hol pedig gomba után kutatva. A bodzavirágot is az erdő belsejében gyűjti, távol a járművek által keletkezett portól és kipufogógáztól. Csak a magasra nyúló bokrokról szedjük le a szép, illatos virág-tányérokat – javasolja.
Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
2023. máj. 31. 12:38A kullancsok mindig készek a vérszívásra, és a fertőzött egyedek veszélyes betegségeket terjeszthetnek. Lehetőség szerint előzzük meg a találkozást!
Fecskeles címmel indít lakossági madárszámlálási akciót az MME
2023. máj. 30. 10:40Fecskeles címmel indít újabb lakossági madárszámlálási akciót a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely a TermészetLesen program következő állomása.
Több mint 45 ezer magyar küzd a Crohn-betegséggel
2023. máj. 26. 19:53Volt kollégánk, Kozma Viktória előadóként szerepelt a IBD-betegek számára tartott konferencián Budapesten. Május 19-e a gyulladásos bélbetegség világnapja, ami lehetőséget teremt a találkozásra a betegséggel együtt élők, érdekvédelmi szervezetek és a témában jártas szakértők számára.