Bemutatták a Csónakázó-tó mellett lévő „Újszülöttek erdejét” az érintettek
Az Agrárminisztérium 2019-ben indította el az Országfásítási Mintaprogramot, amelyhez a Zalaerdő Zrt. is csatlakozott. Az elmúlt években nem csupán Zalában, hanem országszerte is több százezer csemetét ültettek el annak érdekében, hogy Magyarország erdőterületeit növeljék.
A fásítás több ütemben zajlott és zajlik. Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetője a mai eseményen emlékeztetett: ha erdősítésről van szó, mindig hosszú távban kell gondolkodni. A trianoni békediktátum értelmében, Magyarország az akkori területeinek elcsatolásával az erdőségeinek 85 százalékát elveszítette. Az elődök, a szakemberek, többször, több ütemben országfásításokba kezdtek, 2019-ben pedig újabb fellendülést kapott az erdőtelepítés.
– Hol tartunk most, az elmúlt 100 év óta, vagyis, az 1920-as, kezdeti 10 százalék környékéről? Elmondható az, hogy a ma az erdőterületek aránya 25,4 százalék Magyarországon, ezt szeretné a kormányzatunk 2030-ig 27 százalékra emelni. Ehhez kapcsolódik mindenféle ösztönzés, támogatás, ami szolgálja, hogy ez a cél megvalósuljon – mondta el beszédében Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetője.
Magyarországon az élő-fa készlet több, mint 400 millió köbméter. A növedékek 13 millió köbmétert jelentenek évente, ebből az elmúlt esztendőkben 6 és 9 millió köbmétert termeltek ki – ez is azt mutatja, hogy jelenleg tudatos erdőgazdálkodás folyik Magyarországon – hangsúlyozta az osztályvezető. A Csónakázó tó melletti „Újszülöttek erdejét” Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója mutatta be – s mint fogalmazott: valós és reális az erdőtelepítés, mint alternatíva, a szántóföldi gazdálkodás mellett.
– A program elindulása óta, 2019 óta a Zalaerdő Zrt több, mint 35 hektár erdőt telepített, az általa vagyonkezelt területeken, ami a társaság méreteihez, illetve a rendelkezésre álló telepítendő szántóterületek méreteihez mérten úgy gondolom, egy jelentős feladat –emelte ki Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.
A mintafásítást meghatározott metódus szerint kell végrehajtani, - hangzott el a sajtótájékoztatón. Ezen a területen az első kivitelben 19.600 darab kocsányos tölgy, 2800 magas kőris, 1400 vadalma, 2800 madárcseresznye és 1400 darab vadkörte csemete lesz elültetve. Cserjés erdőszegélyt is létrehoztak a terület nyugati oldalán, a fásítási program szintén ebben az erdőrészletben folytatódik, ősszel.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.