Ébresztőt fújhat a vereség

facebook megosztás

A Tungsram SE férfi NB II-es kézilabda együttese szezonbeli második vereségét könyvelhette el, Balatonbogláron a NEKA U23-as legénysége fogott ki rajtuk.

NEKA U23 (5.) – Tungsram SE Nagykanizsa (1.) 32-30 (15-12)

NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 14. forduló. Balatonboglár, 100 néző. Vezette: Budai-Bock, Wenzel.

Tungsram SE: Szabó M. – Sass, Füstös A. 5, Kovacsics 2, Hári K. 4, Péter B., Csordás 3/1, Csere: Márfi (kapus), Balogh P. 1, Szabó G. 13, Bognár 1, Vadász 1. Edző: Csalló Ádám.

A forduló előtt hatodik helyen álló NEKA U23-as kézilabda csapata ellen nehéz idegenbeli mérkőzésre számíthattak előzetesen a dél-zalaiak és a találkozó képe igazolta, hogy nem volt alaptalan ez a „várakozásuk”. Bár a mérkőzés végén is kínálkozott lehetőség a pontszerzésre, végül vereséggel távoztak a Balaton partjáról. Egyebek mellett Füstös Attila három góljának és Szabó Martin védéseinek köszönhetően nem indult rosszul a meccs, azt követően viszont megtorpant a Tungsram SE. Ráadásul Füstös megsérült, így az első félidő végén, valamint a második harminc percben ő már nem is térhetett vissza a pályára. A szünetben sorra került öltözői átbeszélésnek, úgy tűnt, meg lehet az eredménye, mivel hat perc alatt Szabó Gergelyék megfordították az állást, s 18-17-re a Tunginál volt az előny. A következő 10 percben aztán kétperces büntetések borzolták a kedélyeket - mindkét oldalon. Ebből a hazaiak jöttek ki jobban, vezettek is, viszont 23-23-as állásnál a nagykanizsaiak utolérték őket, hogy utána újra hátrányba kerüljenek. A fordulatos végjáték még számos gólt tartogatott, igaz, ezekből több "jutott" a hazaiaknak, s nyerték is a meccset. Ezzel a fordulót követően a Tungsram SE Nagykanizsa előnye a tabella élén egy pont a második Hőgyész előtt. Az előttünk álló hétvégén nem lesz bajnoki forduló, majd március 18-án Csalló Ádám legénysége a Rinyamenti KC-t fogadja.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.