Egyre kevesebben járnak diszkóba

facebook megosztás

A nagykanizsai szórakozóhelyek is érzik a válság hatásait. A covid előtti látogatottság mára a felére csökkent. A vállalkozók próbálnak újítani, és minden korosztálynak más tematikájú estéket szervezni.

A diszkóba járási szokások is átalakultak az elmúlt években. A covid óta egyre kevesebben mozdulnak ki, és az 5-600 fős telt házas partik is már csak emléknek számítanak. Vig Henrietta a Kanizsa Club tulajdonosa a nehézségek ellenére pozitívan áll a helyzethez, újításokkal próbálja kimozdítani otthonról a különböző korosztályokat.

–2010 óta foglalkozom a Kanizsa Clubbal, mármint a vendéglátással. elég sok mindent megéltünk már, itt ebben a lassan már 12- 13 év alatt. A covid volt a legrosszabb, de most az energiaválság se könnyíti meg a helyzetünket sajnos, de pozitívan gondolok  a dolgokra és remélem, hogy a jövőben ez már csak jobb lesz, és rosszabb már nem – mondta el Vig Henrietta, a Kanizsa Club tulajdonosa.

Több nagykanizsai fiataltól is kérdeztük, ők hova szoktak járni, szórakozni és kivel töltik a szabadidejüket.

–Nem járok, nem szoktam ilyen helyekre járni. Én inkább a párommal töltöm az időmet, hogyha lehetséges – hangsúlyozta Tóth Nikolett.

A megkérdezett fiatalok között is megoszlik a vélemény, vannak akik a különböző szórakozó helyeket részesítik előnyben a neves fellépők, és a színvonalas programok miatt.

–Mi inkább barátokkal, akiket ismerünk. Jobb amúgy, mert híres emberek vannak, celebek vannak bulikban, az szerintem jobb, mint egy házibuli –emelte ki Bogdán György.

A házibulik is egyre népszerűbbek, akadnak akik még nem is voltak diszkóban, de nem is vágynak ilyen helyekre, annál inkább élvezik a városi programokat, és baráti társaságukkal töltött időt.

–A városba szoktunk, város napjára, ilyen különböző helyekre. A barátaimmal szoktam menni, ismerőseimmel, meg akikkel összefutok az utcán – fogalmazott Nagy Áron.

Az átalakuló szokások miatt egyre nehezebb a vendéglátásban dolgozóknak, de próbálnak minél több új programmal előállni, hogy  a szórakozni vágyók sok színes rendezvény közül választhassanak a városban, kortól függetlenül.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.