Érdekes emberek, érdekes történetek 46 –A tánc segíti a lélek és a test közötti egyensúlyt megteremteni…

facebook megosztás

Pedagógus, táncoktató, menedzser, a SWANS Balett és Tánciskola alapítója, vezetője. Pulai Lászlóné Snukit a zene szeretete vonzotta a tánchoz, ez adta meg neki az alapot ahhoz, hogy a kislányainak, Viktóriának és Dorkának, később Gábornak is segíteni tudjon a tánctudásuk fejlesztésében, a tovább lépésben. A megalakulásának 25. évfordulójára készülő tánciskola vezetőjével a Rozgonyi utcában lévő tánciskolában beszélgettünk.

Fiatalasszonyként, főleg, amikor kicsik voltak a gyerekeim, szerettem mindenféle apróságot készíteni. A kézügyességemet asztalos nagyapámtól örököltem, aki a tehetségét intarzia-képek, fafaragosok készítésében bontakoztatta ki. Anyukám pedig hobbi szinten festett. Én gyermekkoromban nagyon szerettem rajzolni, rajzversenyeket nyertem, aztán idővel ez elmaradt. Fiatalasszony koromban díszeket, ékszereket készítettem, még külföldre is kerültek a dolgaimból. A tánc a három gyermekem révén lépett az életembe. Miután többféle táncstílust is kipróbáltak a lányok egy klubban, és a folytatáshoz akkoriban nem találtunk táncoktatót Kanizsán, ezért úgy döntöttem, megpróbálom én. Úgy is mondhatnám, a gyerekekkel együtt kezdtem el táncot tanulni. Zenész családban nőttem fel, nagynéném, nagybátyáim zenészek voltak, a fiatalok körében népszerű Mustang’s zenekarban játszottak. Én is nagyon szerettem énekelni, énekkaros voltam, zongoráztam, amit most visszaköszönni látok az unokáimban, illetve Dorka lányom is folytatja a zongora-tanulmányait. Kaptam ajándékba egy ukulele hangszert, s a ritka szabadidőmben én is zenélek. A ritmusérzékem tehát adott volt, de a tánc nem játszott szerepet addig a mindennapjaimban. Mivel a lányoknak szükségük volt segítségre, csoportvezetőre, táncoktatóra, elindultam és beiratkoztam Budapesten egy 2 x 2 éves táncoktatói képzésre. Több táncstílust elsajátítottam a klasszikus balett, a történelmi, a társas, a dzsessz táncot is, s amikor elvégeztem, úgy éreztem, még valami fontos lenne a számomra. Így 2015-ben a Pécsi Tudomány Egyetemen pedagógia alapszakos bölcsészként diplomáztam. Szerettem volna tovább folytatni a tanulást, mesterképzésben gondolkodtam, de közben megszülettek az unokáim, s én a családot választottam.

1999 óta építem, építjük gyerekeimmel ezt a tánciskolát. Már készülünk a negyedszázados évfordulónk megünneplésére. S hogy mit ad a tánc az embernek? Segíti a lélek és a test közötti egyensúlyt megteremteni, ezáltal üde zöld színfoltja a szürke hétköznapok.

Találó az iskolájuk elnevezése is, híven tükrözi mindazt, amivel foglalkozik a család. A tánciskola neve anya és a lánya, Snuki és Viki nevéhez fűződik. Angol, vagy más idegen szót semmiképpen sem akartak neki adni, de abban egyetértettek, hogy neveik kezdőbetűje, az S és a V szerepeljen benne. A táncra jellemző finom mozdulatokat is érzékeltetni kívánták a hangzásban, így magától értetődően adódott a hattyú elnevezés, ami angolul azt jelenti, hogy swan.

A munkáról szólva a pedagógus kifejtette: Több tánccsoportunk működik, az ovistól kezdve a felnőttekig. A kicsik játékos formában balett és táncelőkészítő gimnasztikát tanulnak, amit kiegészítünk tartásjavító és kreatívitás-fejlesztő képzéssel. A helyes testtartás, a kar és lábtechnikák elsajátítása a későbbiekben nagyon fontos lesz számukra a tánc és a sport minden területén. A gyerekek klasszikus balett alapokat sajátítanak el a balett-rúd mellett és a terem középen egyaránt. Nyújtógyakorlatot végeznek, koreográfiákat, táncos játékokat tanulnak.  A tinédzserek a klasszikus balett alapok mellett modern technikákat is tanulnak. Folyamatos az erősítés, nyújtás és minden, ami szükséges ahhoz, hogy szép testtartásuk legyen. A felnőtt-oktatásban a 40 évestől a közel 80 éves korú hölgyek számára balett alapra épülő táncoktatást tartunk. A szépséget és egészséget szem előtt tartva a táncot kiegészítjük erősítéssel, nyújtó gyakorlatokkal és jazz-tréninggel. A gyakorlatokban több táncstílus ötvöződik, ami jót tesz a gerincnek és a testtartásnak. Ezen a téren jó visszajelzést kapok Zalakarosból is akár a hazai és a külföldi fürdővendégektől, akik számára vízitornát is tartok januártól. 2011 óta mazsorettekkel is foglalkozunk, jelen pillanatban a Kaposváron élő Dragin Dijana jár hozzánk a lányokat oktatni. Ők különböző mazsorett technikákat tanulnak, mint menetelés, vonulás zenére, mazsorettbot pörgetés. Gyakran látni őket a városi rendezvényeken, falunapokon. Több mint egy évtizede a végzős középiskolásoknak szalagavatós táncot, illetve jegyespárok felkérésére esküvői táncot is tanítok.

Büszkeségeik is vannak. Ahogy fogalmaz Snuki, egyik tanítványa a pécsi egyetemen tanul és a Pécsi Balett társulatában táncol, nemrég nézték meg őt a Chicago című musicalben. Egy Romániában élő tanítványa táncot tanul és színésznek készül, s van, aki az ELTE cheerleading – a torna, az akrobatika és a tánc elemeit ötvöző sportág –, csapatának vezetőedzője.

Sok mindennel foglalkozik a Pulai család. Rendszeresen sportolnak, futnak. Snuki számára a lakásuk ablaka alatti „kiskert” művelése jelent kikapcsolódást. A Keleti-városrészben található 4 emeletes épület előtti, a járdaszigettől az épület faláig húzódó tér virágosítása, díszítése a hobbija, amiről tavasztól őszig folyamatosan beszámol a közösségi oldalán. Szeret zenélni, napi szinten főzni, míg a táncot örömteli munkájának tekinti.

Lánya Viktória, miután elvégezte a Pécsi Művészeti Szakközépiskolát, Budapesten, a Táncművészeti Főiskolán szerzett klasszikus balett-pedagógus diplomát. 12 évet tanított a helyi művészeti iskolában, és természetesen bekapcsolódott a családi tánciskola életébe. A gyermekei mellett ma már csak a nyári tánctáborok szervezésében vesz részt. Viszont Dorka és Gábor szerepel a tánciskola fellépésein, valamint reneszánsz tánccal látni lehet őket a Klaszán Sándor vezette Canischa Cronica együttes műsoraiban is.

Az unokák, Viki gyermekei is zeneközelben élnek. A 10 éves Csongor a gitár mellett néptáncolni tanult, jelenleg az Orff ABC Ütőegyüttesben xilofonozni tanul. A 7 éves Róza furulyázni tanul, nemrég sikerrel szerepelt a zeneiskola hangversenyén, és egy zenés versenyen Lentiben.

A táncoktatásban, a tánctanulásban nincs leállás, tavaszi szünet, hiszen a mazsorettekkel Zentára készülnek egy versenyre, a hagyományos Improvizációs Fesztivál is komoly kihívást jelent kisebbeknek, nagyobbaknak egyaránt, ahol egyedül, önállóan kell teljesíteniük, zsűri előtt táncolniuk egy általuk kiválasztott zenére. Április 29-ére, a Tánc Világnapja alkalmából a spanyol flamenco táncot szeretnék betaníttatni a felnőtteknek. Májusban a gyermeknapra készülnek, és az öt napos nyári táborozáson is újdonságokkal szeretnék meglepni az ifjú táncosokat.

A zene non-stop, folyamatosan szól a Pulai család otthonában. Ez az alapja mindennek. – Csend sosincs nálunk – jegyzi meg Snuki. – A zenére beindul az ember fantáziája, és megszülethet egy új koreográfia. A mozdulatok és az aláfestő zene összhangjának megvalósításához egy-egy ötlettel természetesen a lányok is beleszólhatnak…

BAKONYI Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.