Felújítják az eszteregnyei óvodát és kultúrházat

facebook megosztás

Energetikai korszerűsítésre nyert pályázati összeget Eszteregnye önkormányzata a Széchenyi Terv Plusz programban. A támogatásból az óvoda és kultúrház közös épületében végeznek felújításokat, ahol a jövőben egy bölcsőde kialakítását is tervezi a testület.

A TOP PLUSZ „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című felhívásra készült a projekt, mivel az épület rossz állapota hátráltatta az itt működő intézmények munkáját. A 88,99 millió forintnyi támogatásból a létesítmény teljes modernizációja fog megvalósulni, amelyben kedvező adottságai miatt a tervek szerint egy minibölcsödét is üzemeltetni fognak a közeljövőben.

– Ebből az összegből tulajdonképpen a hőszigetelés, a fűtéskorszerűsítés, a nyílászárók cseréje, a szigetelés és az óvodai eszközöknek a beszerzése fog megvalósulni. Ez jelen pillanatban közbeszerzés alatt van, mert ugye a közbeszerzési határ miatt meg kellett közbeszereztetnünk a projektet – mondta el Kele Lajos Attila, Eszteregnye polgármestere.

A program hozzájárul a környezeti fenntarthatósághoz is, hiszen a korszerűsítés lehetővé teszi, hogy az üzemelés okozta terhelések is csökkenjenek.Kele Lajos Attila, elmondta, a tetőszerkezet szintén felújításra szorul, ezzel kapcsolatban azonban egy másik pályázathoz fordultak segítségért.

– Természetesen beadtunk az épületre egy Magyar Falus pályázatot is, mert ebben a TOP-os pályázatban a tetőhéjazatnak a cseréje nem fért be. Pozitív elbírálást kaptunk, és bruttó 30 millió 500 ezer Forintot nyertünk a tetőhéjazatnak a felújítására, és így el lehet mondani, hogy kívül-belül teljesen meg fog újulni az épületünk – tette hozzá Kele Lajos Attila.

A felújítás kivitelezését nyárra tervezik, hogy a gyerekek szeptember elsejétől már zavartalanul visszatérhessenek a megszokott, mégis modernizált óvodájukba.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.