Fontos felhívni a figyelmet az endometriózis kezelésére
Március az endometriózis hónapja. A betegség a meddőség egyik gyakori oka, becslések szerint körülbelül 200.000 nőt érinthet ma hazánkban. Az Együtt Könnyebb Női Egészségért Alapítvány 2014 óta működik, márciusban az ország több városában előadásokkal segítik az érintetteket és hívják fel a figyelmet az endometriózissal küzdők lehetőségeire.
Az endometriózis a fogamzóképes korú nőket súlyosan érintő elváltozás. A betegség három alapvető tünete: a fájdalom mindenféle formája, a menstruációs-vérzészavar és a meddőség. A menstruáció során nem tud a vér megfelelően kiürülni, az immunrendszer pedig ez ellen próbál védekezni. Salamon Adrienn, az Endometriózis Magyarország Alapítvány elnöke személyes érintettsége okán, 2010 óta foglalkozik a sorstársak segítésével és a közösségi szerepvállalással.
– Márciusban van az endometriózis világnapja és a hónap kapcsán még intenzívebb a kommunikáció, de nekünk egész évben vannak kampányaink, van például egy kórházi csomagunk, amivel a műtét előtt állóknak igyekszünk segíteni, vannak kiadványaink, fejlesztettünk egy applikációt, ami több díjat is nyert a hasznossága miatt, ami egy menstruációs és egy termékenységi alkalmazás, de annyival tud többet máshoz képest, ha vezetjük, hogy milyen panaszaink vannak, akkor 7 fajta betegség létezésére hívhatja fel a figyelmet és ez ugye azért nagyon fontos, mert az endometriózisnál 8-10 év is lehet a diagnosztikai késedelem - mondta el Salamon Adrienn, az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány vezetője.
A szimptómák gyógyszeres kezeléssel mérsékelhetőek vagy késleltethetőek, viszont végleges megoldást nem jelentenek, így sok esetben műtéti beavatkozásokat igényel a kórosan elváltozott szövetek eltávolítása. Orbán Lajos főorvos, a Kanizsai Dorottya Kórház sebészeti osztályának vezetője elmondta, évente számos műtétet hajtanak végre endometriózisban szenvedő pácienseknél. Sebészeti beavatkozás a súlyosabb és komplexebb esetekben történik, ezért kiemelten fontos a műtét előtti alapos kivizsgálás. A kanizsai osztály szakemberei szorosan együttműködnek a női egészségért alapítvánnyal.
– Az elváltozás miatt szükséges olykor műtéti beavatkozást végezni, tudniillik olyan súlyos károsodást is tud okozni, mint például a bélnek a beszűkítése, de ugyanígy a húgyvezeték szűkítését is meg tudja csinálni, idegeket tud befogni és elviselhetetlen fájdalmaik lehetnek a nőknek, igazából ez az oka, hogy műtétet végzünk, hogy ilyen súlyos fájdalmakat vált ki a betegség – fogalmazott Orbán Lajos, a Kanizsai Dorottya Kórház Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa.
Koppán Miklós szülész-nőgyógyász 15 éve foglalkozik az endometriózissal, és arra hívja fel a figyelmet, hogy minél előbb el kell kezdeni a betegség kezelését, hiszen annál nagyobb az esély az egészséges, tünetmentes gyermekvállalásra a gyógyult páciensnél.
– A várandóssággal kapcsolatban fontos tudni azt, hogy az endometriózis műtéten átesett pácienseknél már hosszú évek óta ismerjük ezt a statisztikai tényt, jelentős mértékben emelkedik a fogamzóképesség, tehát sokkal nagyobb eséllyel tekintenek majd a későbbi gyermekvállalás elé azok, akiknél műtéti úton eltávolítottuk az endometriózisos szöveteket, a gyógyszeres terápiának az egyik komoly csapdája és hátulütője, hogy nem szünteti meg a betegséget – hangsúlyozta Koppán Miklós szülész-nőgyógyász.
Statisztikák szerint az általános vizsgálatok során még mindig mintegy hat évbe kerül, mire diagnosztizálják az endometriózist. A betegséggel áprilisi Testtrend című magazinunkban részletesebben is foglalkozunk.
K.Vi.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Színes
Térdfájdalom és porckopás - Ezért kétséges az ízületbe adott injekciós kezelés
2023. jún. 7. 09:25A térdízület kopás és a térdfájdalom mára már népbetegségnek számít, nem csoda hát, ha az ízületbe adott hialuron injekciós kezelés rendkívül elterjedt módszer lett. Hatékonysága azonban vitatott.
Először rendezik meg a Balatoni Sörök Fesztiválját július 6-8. között Zamárdiban
2023. jún. 6. 11:44Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a nyár a Balatonon, hanem megmutathassák magukat a hasonló minőséget képviselő kisüzemi sörfőzdék is, megrendezik az 1. Balaton Beer Weekend-et, Zamárdiban. Az ingyenes eseményen sörkészítő workshopot is szerveznek.
Június 5. a Környezetvédelem Világnapja – Gyakorlati tippek, ha tenni szeretnél!
2023. jún. 5. 10:40Éppen 50 éve ünnepeljük június 5-én a Környezetvédelem Világnapját. Az idei jubileumi világnap kiemelt témája a műanyagszennyezés csökkentése, és felhívni a figyelmet arra, hogy minden apró lépés számít, mert együtt igenis elérhetünk változásokat.
Klasszikus mesét mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 2. 17:10A Csizmás Kandúr zenés mesejátékot tekinthették meg a Bolyai-iskola diákjai a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Az előadáson a Hahota Gyermek Színház színészei csaknem 120 kisiskolást nevettetek meg.
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét egy elemzés szerint
2023. jún. 2. 13:00Minden ötödik válaszadó azért iszik koffeinmentes kávét, mert napszaktól függetlenül bármikor fogyaszthatja, míg 13 százalékuk a kávézáshoz, mint szertartáshoz ragaszkodik, miközben nincs szüksége koffeinre.
Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
2023. jún. 1. 13:00A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek.
A városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden
2023. jún. 1. 09:252021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.