Formai hiba miatt visszakerül a jövő heti soros ülésre az Aréna üzleti terve
A közvilágítás rekonstrukciója kapcsán megvizsgálják a hitelfelvétel lehetőségét a városatyák. Ma soron kívüli tanácskozást tartottak a frakciók, ez már a hatodik közgyűlés volt 2023-ban.
A Kanizsa Aréna ügyvezetője, Fitos István is részt vett a ma délutáni ülésen. Ahogy az elhangozott, a létesítmény működéséhez azonnali szükség van 90 millió forintos önkormányzati támogatásra, ez indokolta a napirend soron kívüli tárgyalását. A bérköltségek és a tiszteletdíjak kapcsán azonban a tavalyi várható összegek is bekerültek a dokumentumba, ami így pontatlanná teszi a mérleget.
– A kérdés az volt, hogy akkor az ügyvezető miért írta alá, s miért pecsételte le? Azt utólag már nem tudjuk kivenni a rendszerből. Annyit tudunk csinálni, hogy az Aréna működőképes legyen és a támogatás a részére folyósítható legyen, akként módosítottuk a határozatot, hogy tudomásul vesszük, elfogadjuk, de a valós adatokat tartalmazó táblát köteles visszahozni a március 31-i közgyűlésre az ügyvezető, s akkor át tudjuk beszélni, hogy valóban milyen volt a tavalyi esztendő, s ahhoz képest miként alakul az idei év – nyilatkozta Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.
A végső döntés előtt szünetet rendelt el a polgármester, de az egyeztetés úgy tűnik sikerrel zárult, hiszen a Fodor Csaba által ismertetett módosítást egyhangúlag fogadták el a felek. Kompromisszumos megoldás születhet a közvilágítás rekonstrukciója kapcsán is, hiszen a Balogh László által javasolt, állami hitelfelvételi kérelem vizsgálatát is elindították a városatyák.
– A mi szándékunk is az, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen a városnak. Sosem volt ez másként. Éppen ezért nyitottak vagyunk minden lehetőségre, az ESCO-típusúra, amiről tavaly döntöttünk vagy akár a hitelre. Döntöttünk arról, hogy elindítunk egy hitelkonstrukciós felmérést is. Reméljük nyárra kiderül, hogy melyik lesz a kettő közül a jobb és a kedvezőbb ajánlat a város számára, s egyáltalán megvalósítható ajánlat. Abból meg fogjuk tudni csinálnia város világításának korszerűsítését. Fontosabb az, hogy ez minél gyorsabban megtörténjen. Sajnos már úgy látszik, ez ősz előtt nem tud elindulni, az ESCO-nak ez lett volna az egyik előnye – hangsúlyozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
A közvilágítás vitájában elhangzott felszólalások tartalmai jogilag nem kerülhetnek ki a médiumok felé, ugyanakkor érdekes lehet a helyi kormányoldal kommunikációja, hiszen korábban az alpolgármester és Szabó Szilárd frakcióvezető egy irányított sajtótájékoztatót is tartott a témában. Itt a megjelent cikkek szerint leszögezték: kértek közbeszerzési szakvéleményt, és az azt hozta ki, hogy előnytelen az ESCO-s finanszírozás. A rekonstrukció ügyében készült bővebb interjúnkat mai Napi Kanizsa műsorunkban láthatják.
M-B.Gy.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.