Generációk csatája dönt a városi sakkbajnoki címről
Lezárult a 83. Városi Felnőtt Egyéni Sakkbajnokság alapszakasza hétfőn este a Bagonyai Attila Sakk Klubban. Kilenc fordulót követően két játékos holtversenyben végzett a tabella élén, így az elsőségről páros mérkőzés dönt.
A Covid miatt az előző évben nem tudták megrendezni a városi bajnokságot, így a mérkőzéssorozat – amely január 20-án kezdődött – a 2022-es címről dönt. A játékosoknak kilenc partit kellett vívniuk svájci rendszerben, amelynek lényege, hogy az előző fordulókban azonos vagy hasonló teljesítményt elért versenyzők kerültek szembe egymással. Az idei mezőnyből két sakkozó emelkedett ki.
– A fiatal, 17 éves Demeter Dorina és a 83 éves Babits András azonos pontszámmal végezhetnek Az utolsó fordulóban Dorina megnyerte a játszmáját, ő már lejátszotta, Babits András most játszik egy tehetséges versenyzővel – mondta el Kercsmarics József, a Zala Megyei Sakkszövetség alelnöke.
A veterán Babits András a papírformának megfelelően legyőzte a középiskolás korú Varga Márkot, így kialakult a holtverseny a tabella élén. A szabályok értelmében, így következik a rájátszás, amelyben két mérkőzés dönti el a kupa sorsát. Kercsmarics József szerint a lebonyolítási szisztéma sajátossága, hogy a kilenc játéknap általában nem elég az elsőség eldöntésére. A városi bajnokság 1927 óta íródó történetében számos alkalommal rendeztek rájátszást.
– Én is háromszor nyertem úgy, hogy egyszer hárman voltunk azonos pontszámmal és körmérkőzést játszottunk, a hajdani edzőmmel, a közelmúltban elhunyt Sziva Antallal és Nádasi Tamással, aki az egyesületünk elnöke. Úgyhogy már több példa volt erre, többször volt, amikor ketten végeztünk és kétszer sikerült így is nyernem – tette hozzá Kercsmarics József.
A bajnoki címet eldöntő mérkőzéseket jövő hétfőn és csütörtökön bonyolítják le a Bagonyai Attila Sakk Klubban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.