Hat nagyszínpadi előadással készül a Hevesi Sándor Színház
Hat nagyszínpadi bemutatóval készül a 2023/24-es évadra a Hevesi Sándor Színház. A műsorterv összeállításánál változatosságra törekedtek: a szeptembertől májusig tartó időszakban vígjátékot, falusi bohózatot, színművet és musicalt is színpadra állítanak - közölte a teátrum igazgatója a jövő évadot bemutató sajtótájékoztatón.
Besenczi Árpád elmondta, hogy a szezont izgalmas, kicsit frivol francia vígjátékkal indítják. Gérald Lauzier Ballépés jobbra című darabját a színházvezető rendezi. Októberben Böhm György a Rideg Sándor azonos című regénye nyomán készült, Indul a bakterház című bohózatot állítja színpadra.
A következő év februárjában a dzsentrivilágot, valamint a századeleji budapesti és vidéki életet idézik meg Hunyady Sándor A három sárkány című zenés játékával, amelyben Rékasi Károly játssza a főszerepet. Ezt követően kortárs darabot tűznek műsorra: Szálinger Balázs zalai szerző Becsvölgye című falusi krimijét Mihály Péter rendezi.
Áprilisban családi musicalt, Thomas Meehan, Charles Strouse és Martin Charnin Annie, a kis árva című művének színpadi adaptációját mutatja be a társulat. Májusban Moliere klasszikus darabjával, a Tartuffe című színművel zárják a 2023/24-es évadot.
A programismertetőn Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg fideszes polgármestere elmondta: az energiaválság hatása nehéz helyzet elé állította az önkormányzatokat. Nagyon sok településen zártak be kulturális intézményeket, illetve színházakat.
"Zalaegerszeg úgy döntött, hogy nem ezt az utat járja" - fogalmazott a városvezető, hozzátéve, hogy a Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház továbbra is működik és várja a nézőket.
A teátrumok olyan tevékenyéget végeznek, amelyre a nehéz időszakban még nagyobb szükség van - hangsúlyozta a Balaicz Zoltán.
MTI
(Borítókép: Kiss Ernő/youtube.com)
A rovat további hírei: Kultúra
A mai fiatalok másként ítélik meg Trianont mint a korábbi generációk
2023. jún. 2. 17:34Több megkérdezett fiatal szerint manapság egyre inkább kezd eltűnni a nacionalizmus eszméje, így Trianon tragédiáját is másként látják ők, mint az idősebbek. Az ifjúság ugyan tisztában van vele, hogy mire emlékezik az ország június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, de kevésbé azonosulnak annak üzenetével, mint a 40 feletti réteg.
Díjazták a vármegyei versenyeken kimagaslóan teljesítő diákokat
2023. jún. 2. 17:23A Zala vármegyei tanulmányi versenyek legjobbjait díjazták csütörtök délután a Medgyaszay Házban.A2022/23-as tanévben 11 megmérettetést tartottak a térségben.
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.
Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja
2023. jún. 1. 10:40Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén.
A kanizsai olvasóknak is mesélt új kötetéről Bíró Szabolcs
2023. máj. 31. 19:51A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói. Az író eddigi műveiről, filozófiájáról és jövőbeli terveiről is beszámolt a kanizsai publikumnak.
Nagykanizsán csendültek fel a Csík Zenekar legismertebb dalai
2023. máj. 31. 19:39A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs popslágerek feldolgozásai.