Hétfőtől a csoport elitmezőnyében

facebook megosztás

A Nagykanizsai Futsal Club a futsal NB II Nyugati csoportjában már-már drámai körülmények vívta ki a felsőházi tagságát a rájátszás további menetére, hiszen Szombathelyen sikerült győzniük az alapszakasz záró fordulójában.

Március 20-án, hétfőn kezdődik tehát a felsőház – tíz körös - rájátszása, melynek keretében az NFC „egy pontos” kiindulási helyzettel startol (a listavezető TFSE neve mellett egyébként hét egység szerepel).


A futsal NB II felsőházában a felszabadult játék akár még egy remek sorozatot is hozhat a Nagykanizsai Futsal Club tagjai számára

Fotó: facebook/Nagykanizsai Futsal Club

Szőke Ádámék elsőként a Újpesti TE-hez látogatnak, a fővárosiaknál a találkozó 20.30 órakor kezdődhet. Aztán egy héttel később, tehát március 27-én, 19 órától a kanizsaiak a Mad Dogs Futsal legénységét fogadhatják. A piros-fehérek további hazai fellépéseit górcső alá véve leírhatjuk, hogy valamennyi, arénabeli találkozójuk – továbbra is - hétfői lesz, így április 24-én a PTE, május 1-jén az UTE, május 15-én a Haladás II, majd május 22-én a TFSE elleni is, sőt, valószínűleg az „esti hetes” kezdés sem változik, mindenesetre a mérkőzések alighanem nagyobb érdeklődést is generálnak majd.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.