Hiába a jó hajrá, vereséget szenvedett a női kézilabdacsapat

facebook megosztás

Ötgólos vereséget szenvedett a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata szombaton délután a Rinyamenti KC SE Nagyatád ellen a Kanizsa Arénában. Tizenhárom fordulót követően a kanizsai hölgyek a tizedik helyet foglalják el az NB II. Nyugati csoportjának tabelláján.

Mindkét csapat az első tavaszi győzelméért lépett pályára az Arénában, és bár ősszel Nagyatádon sima hazai győzelem született, a papírforma kiegyenlített mérkőzést ígért. Az első két gólt a kanizsaiak szerezték, a vendégek azonban tartották a tempót és hamarosan átvették a vezetést. A hazai kapus Dudora Nikolett és a nagyatádi hálóőr, Druzsin Rebeka több nagy védést is produkált, így negyedórát követően 7-5-el állt jobban a Rinyamenti KC. A különbség ezt követően folyamatosan nőtt és a szünet előtt már 14-7-re vezetett a vendégcsapat, a félidő végeredményét Krenner Fanni állította be egy időn túli hétméteresből. A hazaiak sok hibával játszottak támadásban, míg az atádiak jól védekeztek, így amikor 19-10 lett az állás a 36. percben, a meccs lényegében eldőlt. A hazaiak dolgát az sem könnyítette meg, hogy a mérkőzés során három hétméterest is elhibázták. A dél-zalaiak innentől kezdve rohantak az eredmény után, a különbséget ugyan ötgólosra is lefaragták, ám ennél közelebb már nem tudtak zárkózni. A végeredmény 30-25 lett a Nagyatádnak.

– Amit edzésen átbeszéltünk és gyakoroltunk, azt nem tudtuk megvalósítani. Gondolok itt a beálló körüli védekezésre, tudtuk, hogy nagyjából húsz bejátszás fog érkezni az ellenféltől és nem tudtuk megvalósítani a levédekezését, amiért borzasztóan csalódott vagyok. A támadójátékunk is akadozott az első félidőben, de a nagyobb probléma az a védekezésünkkel volt – hangsúlyozta Baranyai Zsolt, a Tungsram SE Nagykanizsa vezetőedzője.

A Tungsram SE góljainak nagy részét ezúttal is Krenner Fanni és Szmodics Veronika szerezte, ők hétszer, valamint ötször találtak be. A vendégeknél az 50 százalékos védési hatékonyságot produkáló Druzsin mellett, az egyaránt nyolc gólt szerző Ghetu Andrea és Brezovszky Fióna emelkedett ki. Utóbbi játékos egy ütközést követően megsérült és mentővel kellett elszállítani a helyszínről. A nagyatádi klub arról tájékoztatta stábunkat, hogy a röntgenfelvételek alapján nem keletkezett törés a beálló térdében. Simon Barbara, a vendégek vezetőedzője szerint szintén a hatékonyságban tapasztalt különbség eredményezte a 2 pontot tanítványai számára, ám aggódott, hogy a siker vezéráldozatot követelt tőlük.

– Leérkezett egy átlövés után védőpozícióba és ketten is ráestek a térdére, így a térde hátrafele ment, reméljük, hogy komoly baj az nincsen. Az orvosi vizsgálatok eredményeit várjuk mi is. Nagyon sajnálom, mert ő a szíve-lelke a csapatnak, úgyhogy nagy veszteséggel kell számolnunk, ha komolyabb a baj –  tájékoztatta stábunkat Simon Barbara , a Rinyamenti KC SE Nagyatád vezetőedzője.

A kanizsai hölgyek vasárnap a listavezető NEKA U22-es gárdájával mérkőznek idegenben, majd március 26-án a SZISE-t fogadják hazai környezetben. A nagyatádi és a nagykanizsai egyesület férficsapatai szombaton néznek farkasszemet egymással, szintén a Kanizsa Arénában.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.