Hiába a sok kapott gól, kétség sem fért a kanizsai kézisek újabb győzelméhez
Gólokban gazdag mérkőzésen, 44-36-os győzelmet aratott a Tungsram SE Nagykanizsa a Rinyamenti KC SE Nagyatád ellen szombaton este a Kanizsa Arénában. Csalló Ádám csapata tizenöt fordulót követően továbbra is vezeti az NB II. Dél-Nyugati csoportját.
Egy héttel a két egyesület női csapatainak mérkőzését követően, ezúttal a kanizsai és nagyatádi férfi gárdák küzdöttek az arénában, de most a hazaiak számítottak esélyesnek. A kanizsai szakmai stáb dolgát nehezítette, hogy az egyik kulcsember, Füstös Attila sérülés miatt nem léphetett pályára a találkozón. Azt, hogy milyen meccsre lehet számítani, rögtön az első periódusban megtapasztalhatta a közönség, hiszen már a 10. percben 10-6 volt az eredmény. A különbség az első 30 percben öt és hat gól között változott, a 22-18-as félidei eredmény a játékrész utolsó másodperceiben egy üres kapus atádi góllal alakult ki. A csapatok támadójátéka a fordulás után is intenzív volt, a dél-zalaiak hamarosan tízre növelték a differenciát, amivel lényegében eldöntötték a két pont sorsát. 40-27-et követően a Rinyamenti KC némileg kozmetikázott az eredményen a gólkirályjelölt Bazsó Péter vezérletével, ám a Tungsram nyolcgólos győzelme hűen tükrözte a játék képét.
– Sok gólt kaptunk, azzal nem vagyunk elégedettek. Viszont nyertünk, az a legfontosabb és nem sérült meg senki szerencsére, úgyhogy dolgozunk tovább és a következő mérkőzésekre készülünk – mondta el Csalló Ádám, a Tungsram SE Nagykanizsa vezetőedzője.
44 gól szezonrekordnak számít a Tungsramnál, ebből a termésből Sass Gergő és Bognár Patrik öt-öt találattal vette ki a részét, Csordás Marcell tizenhárom góllal lett a meccs legeredményesebb játékosa, de Szabó Gergely is kilenc alkalommal vette be az ellenfél kapuját. A betegségből visszatérő kulcsember szerint az itt mutatott játékra lehet alapozni a közelgő rangadókon.
– Szerintem a mérkőzést jól kezdtük, jó ütemben haladtak a támadásbeli dolgaink. A védekezésben voltak problémáink, közel engedtük őket, párszor át tudtunk lőni. Párszor nem futottunk vissza, de azon kívül mivel nagyon könnyen szereztünk sok gólt, ezért elég sima mérkőzés lett a vége – árulta el Szabó Gergely, a Tungsram SE Nagykanizsa játékosa.
Szombaton a Siklós lesz Kovacsics Ferencék ellenfele, majd április elsején következik a második helyezett Hőgyész elleni rangadó. A Tungsram SE női csapata szintén pályára lépett a hétvégén, Baranyai Zsolt tanítványai 36-22-es vereséget szenvedtek az éllovas NEKA utánpótláscsapatától.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.