Horváth Jánosné előadására gyűltek össze a Napraforgó Szenior Örömklub tagjai
Közös örökségünk – múltunk a jelenben, ezzel a sokatmondó címmel tartott előadást csütörtökön Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elnöke a Napraforgó Szenior Örömklub összejövetelén. A vetített képes összeállításnak köszönhetően valóban megelevenedett a múlt a klub programján, szép emlékeket idézve a résztvevőkben.
A HSMK-ban székelő klub összejövetelén nem csak a saját tagok, más szervezetekből érkező nyugdíjasok is részt vettek, így megtöltötték a termet, jelenlétükkel és érdeklődésükkel is. A szervező klubnak több kiskanizsai, vagy a területhez kötődő tagja van, ezért esett a választás most egy olyan rendezvényre, ami a városrész múltját eleveníti fel. Emellett a klub vezetése törekszik arra, hogy a tagok kívánságainak megfelelő programokat szervezzen.
– A nyugdíjasok nagyon szeretik a társaságot. Többségüknek nincs nagyon lehetősége arra, hogy társaságba kerüljenek. Főként a nők, akik nagyon érdeklődőek. Nyilván a vidámabb, szórakoztatóbb rendezvények, a kirándulások, túrák érdeklik őket –árulta el Horváthné Gelencsér Edit, a Napraforgó Szenior Örömklub vezetője.
Horváth Jánosné nagy örömmel fogadta a felkérést, és nem is először vendégeskedett a klubban előadóként. Mint fogalmazott: helytörténet, honismeret és néprajz lengi át az előadását, a megjelent kötetek valamint a még nem napvilágot látott kiskanizsai anyagok alapján.
– Ahogy telnek-múlnak az évek, - és 50-en túl egyre inkább érdekli a gyerekeinket is, - meg véleményem szerint, ha mi már nem leszünk, az utánunk következő generációt is – hogy, hogy is volt ez, a mi szüleink ideijében? Amit még szeretnék kiemelni, az az, hogy minden település őrizze meg a saját múltját, rögzítse, és mentse át a következő generációnak, mert ez fog erőt adni, amiből meríteni tudnak később –mondta el Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elnöke.
A vetített képes előadás valóban sok-sok emléket idézett fel a klubtagok és a vendégek körében. Az összejövetelen szó volt a következő hetek programjairól, amelyekre a Napraforgó Szenior Örömklub várja az érdeklődőket a továbbiakban is.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.